Koidzumi japán kormányfő bocsánatot kért a szigetország világháborús agressziójáért
Bocsánatot kért Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök a szigetország II. világháborús ázsiai gyarmatosításáért és hódításaiért, megígérve, hogy Tokió soha nem feledi el a háború "szörnyű tanulságait".
Dátum: 2005-08-15 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:33.159111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Koidzumi Japán II. világháborús vereségének 60. évfordulóján, Tokióban nyilvánosságra hozott közleményében követte meg a szigetország szomszédait.
A japán kormányfő, aki idén már másodszor kért bocsánatot a felkelő nap országának hadserege által okozott fájdalmakért, a közleményben hangsúlyozta: mélyen elgondolkodtatja és szívből jövő fájdalommal tölti el az a szenvedés, amelyet Japán okozott a II. világháború alatt a térségben.
Koidzumi áprilisban az ázsiai országok jakartai csúcsértekezletén már szintén bocsánatot kért az ázsiai országoktól, remélve, hogy ezzel sikerül lecsillapítania az akkori Kínában zajló japánellenes megmozdulások hevét. A tiltakozó akciókat az váltotta ki, hogy Japánban olyan történelem tankönyvet hagytak jóvá, amely enyhébb színben igyekezett feltüntetni a japán hadsereg világháborús kegyetlenkedéseit.
Japán II. világháborús vereségének évfordulójáról hétfőn Tokióban, illetve több ázsiai országban is megemlékeznek.
MTI - fideszfrakcio.hu