Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkerülő út épül Mórahalmon

Elkerülő út épül Mórahalmon, a 150 millió forintos beruházás a belvárost mentesíti a teher- és mezőgazdasági gépek forgalmától, valamint javítja az ipari park és a vásártér megközelítését - közölte az MTI-vel Nógrádi Zoltán, a Csongrád megyei kisváros polgármestere hétfőn.


Dátum: 2005-08-15 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:35.986776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A 150 millió forintos beruházás első ütemeként egy 3 kilométeres külterületi útszakasz épül meg, amely a város központját

kerüli el" - mondta a politikus.

A fejlesztés második szakaszában az elkerülő úthoz kapcsolódó már meglévő 1,5 kilométeres útszakaszokat újítanak fel, illetve aszfaltoznak le; e munkálatok a közbeszerzési eljárások lezárulta után október-novemberben indulhatnak - közölte Nógrádi Zoltán.

Az útépítést, amely első része rövidesen befejeződik, a Regionális Operatív Program támogatása tette lehetővé, az önkormányzat a költségek 10 százalékát biztosítja saját forrásaiból.

A polgármester szólt arról is, hogy az önkormányzat az ITD-Hungary közreműködésével egy dán takarmánygyártással foglalkozó céggel folytat tárgyalásokat az ipari parkba településről.

A vállalkozás a magyarországi gyártást lehetővé tevő üzemcsarnok létesítésére keres megfelelő telephelyet. Jelenleg már csak három ipari park van versenyben a Dél-Alföldön - mondta Nógrádi Zoltán, hozzátéve: a következő másfél hónapban fog eldőlni, hogy a közel egy hektáros területet igénylő több ezer négyzetméteres üzemcsarnok a Dél-Alföld mely településén épül meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek