Mi lesz a Malév sorsa?
A Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja ma levélben kérte fel Popovics Györgyöt, az ÁPV Rt. felügyelőbizottsági tagját, hogy soron kívül és sürgősséggel kezdeményezze a testület összehívását a Malév Rt. privatizációjának vizsgálatára - tartalmazza a Fidesz közleménye.
Dátum: 2005-08-15 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:38.823255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-frakció elvárja a kormánytól és az állami vagyon kezelőjétől, hogy a nemzeti vagyon fontos részét képező légitársaság értékesítése során kizárólag a Malév biztonságos jövőjét szavatoló ajánlattevővel tárgyaljon. A Fidesz által delegált fb-tagnak küldött levélben a frakció javasolja, hogy a magánosítás vizsgálata során a felügyelőbizottság megkülönböztetett figyelmet fordítson az ajánlattevők szakmai referenciáira, a vételárra, az üzleti és stratégiai tervek megvalósíthatóságára, a foglalkoztatási garanciákra, valamint a nemzetközi légügyi kapcsolatokkal és a biztonságpolitikával összefüggő kérdésekre.
Budapest, 2005. augusztus 15.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport