Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mariföldi elnök cáfolja a marik bármiféle elnyomását

A mariföldi elnök hevesen cáfolta az őslakos finnugor mari (cseremisz) nép bármiféle kulturális vagy politikai elnyomását az orosz kormánylap keddi számában, a X. Nemzetközi Finnugor Kongresszushoz időzítve megjelent interjújában.


Dátum: 2005-08-16 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:43.916648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Leonyid Markelov, aki előző nap Joskar-Olában megnyitotta a kongresszust, részletesen ecsetelte a Rosszijszkaja Gazetában, hogy mi mindent tesznek a Volga-vidéki tagköztársaság hatóságai a 43 százalékos kisebbségbe szorult mari nép ősi kultúrájának megőrzéséért: színjátszás, anyanyelvi oktatás, rádióadás, könyvkiadás, falufejlesztés. Markelov elismerte, hogy a kongresszus - amelyen 18 ország 600 finnugrisztika-tudósa vesz részt, még ha a magyar és észt kutatók száma jóval el is marad a szokásostól - nem politikai, hanem tudományos esemény, de kifejezte reményét: a résztvevők meggyőződhetnek Mariföld pozitív valóságáról. Markelov hazugságnak bélyegezte az Európai Parlament (EP) májusi határozatában foglalt, a mariföldi emberjogsértésekkel kapcsolatos állításokat, amelyek meg nem nevezett társadalmi szervezetek és egy észt internetes portál anyagain alapulnak, és rámutatott: a határozatot támogató (észt, finn és magyar) képviselők sohasem jártak Mariföldön. Velük ellentétben Mariföldön tartózkodik a kongresszus alatt Katrin Saks észt szociáldemokrata képviselő, aki azonban nem pusztán a marikról, hanem az oroszországi finnugor népek általános helyzetéről készít jelentést az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése számára Pusztay Jánosnak, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszéke vezetőjének segítségével.

Markelov kifejtette: nem a mari értelmiség, hanem a múlt év végi választáson vesztes elnökjelölt (a mari Mihail Dolgov) néhány híve kérte a múlt héten Tarja Halonen finn elnököt, hogy tájékoztassa orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint a tényleges mariföldi helyzetről. Ezek ki akarják használni a nemzeti érzelmeket arra, hogy revánsot vegyenek - vélte. Markelov tagadta, hogy bárkit is nemzetisége miatt bocsátottak volna el állásából. Hangsúlyozta hogy a mariföldi ügyészek minden jogsértést alaposan kivizsgálnak, és hozzátette: így azok az újságírók, akiknek az összeveréséről a külföldi tömegtájékoztató eszközök beszámoltak, sohasem tartoztak az ellenzékhez. Ráadásul, mint kiderült, némelyikük nem is újságíró, mások nem laknak Mariföldön, ketten pedig cáfolták, hogy egyáltalán megtámadták volna őket. Markelov sajnálkozott azon, hogy ez év elején durván összeverték az ellenzéki Vlagyimir Kozlovot, az Összmari Tanács nevű társadalmi-politikai mozgalom vezetőjét, a Finnugor Népek Világkongresszusa konzultatív tanácsának tagját, de igyekezett lejáratni őt. A nyugati média állításával szemben nem tekinthető újságírónak, mert lapja három éve nem jelenik meg, és egyébként sincs munkahelye - mondta. (Az ellenzéki újságokat Mariföldön kívül adják ki, s példányaikat a hatóságok több ízben elkobozták.) Markelov dinamikus gazdasági fejlődésről adott számot Mariföldön, szemben az ellenzék állításaival.

A tudóskongresszus előestéjén a mariföldi vezetés eltűrt egy kétszáz fős demokrata ellenzéki gyűlést Joskar-Olában "a gazdasági-szociális helyzet romlása és az emberi jogok megsértése ellen", bár úthengereket vonultatott fel egy soron kívüli aszfaltozáshoz és néhány tucat rendszerbarát fiatalt is kirendelt a megmozdulás ellensúlyozására. Markelov szerint a "mari kérdés" megjelenése előnyös egy sor európai országnak, és a finnugor médiában folyó akció célja, hogy elvonja az Európai Unió figyelmét a balti államok orosz ajkú lakosságának jogsérelmeiről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek