Leszakadt egy darab a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának freskójából
Egy körülbelül négy négyzetméternyi rész szakadt le a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának mennyezeti freskójából; a plafon repedései már több mint hetven évesek.
Dátum: 2005-08-16 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:44.563533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dienes Dénes professzor, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának vezetője az MTI-nek elmondta: a tizenkét méter széles és huszonöt méter hosszú terem mennyezetének akár az egyharmada is leszakadhat, mert a repedések a vakolat mélységéig hatoltak. Hozzátette: a plafont megvizsgálta egy szakember is, aki szerint súlyos a probléma. Beszámolt arról, hogy egyelőre nem tudja, milyen forrásból tudják majd előteremteni a szükséges munkálatok 17 millió forintnyi költségét. Az idén pályáztak, ám a remélt 20 millió forint helyett 7 millió forintot kaptak.
A könyvtár dísztermét egyébként Pollack Mihály tervezte, a freskót az 1830-as években egy kassai festő készítette. Az elmúlt század harmincas éveiben azonban egy földrengés Sárospatakot is érintette, a feljegyzések szerint a freskó akkor repedezett meg.
MTI - fideszfrakcio.hu