TV2: átalakuló tulajdonosi szerkezet, változó név
A vezérigazgató résztulajdonában lévő kft. szerzett részesedést a TV2 kereskedelmi csatornát működtető társaságban - ezt maga Kereszty Gábor közölte kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-08-16 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:47.461680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fele-fele arányban az ő, valamint a fő tulajdonos SBS Broadcasting jogásza, Benke Gábor tulajdonában lévő VT2 Kft. szerzett kivásárlással 16 százalékos tulajdonosi részesedést, amely 27 százalékos szavazati hányaddal jár - mondta a vezérigazgató.
A cég a korábbi vezérigazgatója, Tolvaly Ferenc nevével fémjelzett MTM Produkciós Irodát vásárolták ki, hitelből - tette hozzá, az árról azonban nem kívánt nyilatkozni; az SBS közleménye szerint ötmillió amerikai dollárért cserélt gazdát a részesedés.
Kereszty Gábor ismertetése szerint a múlt pénteki tranzakció után a társaság nevét MTM-SBS-ről SBS-VT2 Rt.-re változtatják, erről a tulajdonosok már tájékoztatták a médiahatóságot.
A TV2-t működtető társaság fő tulajdonosa a luxemburgi székhelyű SBS Broadcasting, emellett - a 24 százaléknyi szavazatot biztosító két százalékos részesedéssel - a TeleMünchen nevű cég.
MTI - fideszfrakcio.hu