Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új iráni kormány kizárja a párbeszéd újrafelvételét az Egyesült Államokkal

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kormánya enyhülő külpolitikát kíván folytatni, de "örökre" kizárja, hogy felvegye a kapcsolatot Izraellel és a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államokkal is kizárja a párbeszéd újrafelvételét - ez derül ki az új kabinet kedden közzétett programjából.


Dátum: 2005-08-16 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:48.395679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány általános bel- és külpolitikai programja "trónbitorlónak" nevezi az izraeli kormányt, míg az Egyesült Államokkal kapcsolatban leszögezi: Teherán mindaddig nem tárgyal Washingtonnal, amíg "az nem tartja tiszteletben az iráni nép nagyságát és érdekeit." Ezzel szemben Ahmadinezsád elnök követni óhajtja előde, Mohammed Hatami "enyhülési politikáját" és "harcát a nemzetközi fenyegetésekkel szemben."

A program külön kiemeli a palesztin nép támogatását, és elsőbbséget biztosít a nemzetközi kapcsolatokban "egy regionális látásmódnak", valamint az iszlám világnak. Ezen kívül folytatja a harcot "a kormányzati és nem-kormányzati terrorizmus ellen".

Irán és az Egyesült Államok 1980 áprilisában szakították meg diplomáciai kapcsolataikat, miután iszlám diákok elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget. George Bush amerikai elnök 2002-ben Iránt a "gonosz tengelyéhez" sorolta, mint a nukleáris fegyverek terjesztőjét és a nemzetközi terrorizmus támogatóját.

Teheránt Washington azzal is vádolja, hogy akadályozza a békekötést Izrael és a palesztinok között és Irak destabilizálására törekszik. Az Izraellel való diplomáciai szakítás az 1979-ben létrejött iszlám köztársaság egyik első külpolitikai lépése volt. A teheráni rendszer dogmájává változtatta Izrael létének tagadását és a palesztinok támogatását. Irán rendszeresen azzal vádolja az amerikai és izraeli kormányt, hogy ők a világ legnagyobb terroristái.

Az ultrakonzervatív, korábban Teherán főpolgármesteri tisztségét betöltő Ahmadinezsád augusztus 3-án lépett hivatalba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek