Páneurópai piknik: megemlékezés a vasfüggöny lebontásának 16. évfordulójáról
Az 1989-es, a vasfüggöny lebontását eredményező eseményre, a páneurópai piknik 16. évfordulójára emlékeznek a hétvégén az egykori helyszínen és a határon túlon is - közölte a Páneurópai Piknik Alapítvány kuratóriumának titkára keddi soproni sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-08-16 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:48.683375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy László elmondta, hogy az idei emlékező ünnepségeket az alapítvány a Liszt Ferenc Kulturális Egyesülettel közösen, az Európai Unió Phare CBC programjának támogatásával szervezi.
Hozzátette: az események már augusztus 18-án, csütörtökön elkezdődnek, a fertőrákosi barlangszínházban este 7 órakor tartandó Európa koncerttel, ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekar Schubert, Mahler, Bartók, és Liszt műveket ad elő.
A koncert ingyenes lesz, de a belépőket igényelni kell - hívta fel a figyelmet.
A programokat ismertetve elmondta, hogy a tulajdonképpeni megemlékezés a ,89-es események helyszínén felállított kopjafánál lesz 19-én, pénteken 18 órakor, amikor újból megnyitják a határt a résztvevők előtt éjfélig.
A koszorúzás után a vendégeket a burgenlandi Szentmargitbányán (St. Margarethen) a templomba várják, ahol Sebestyén Márta Nyitva látám mennyeknek kapuját című istenes és világi énekekből álló műsorát hallgathatja meg az osztrák-magyar közönség. Majd a koncert után a templomtéren úgynevezett szomszédolás lesz, melynek során soproni és helyi borosgazdák borait lehet kóstolgatni.
MTI - fideszfrakcio.hu