A gázai övezeti telepeseknek már közel fele távozott hivatalos közlés szerint
A gázai övezeti zsidó telepek lakóinak csaknem fele távozott már saját akaratából - közölte a kivonulás izraeli főkoordinátora kedd este, néhány órával az önkéntes távozás határidejének éjféli lejárta előtt.
Dátum: 2005-08-16 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:49.939643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A végrehajtás a tervek szerint halad. A lakók közel ötven százaléka már elment - mondta sajtóértekezletén Eival Giladi. - Azt mondhatom, hogy néhány nap múlva nem lesznek zsidó telepesek a Gázai övezetben."
Izrael déli körzetének katonai bírósága kedden négy és fél havi börtönre ítélt és lefokozott egy tisztet, aki arra biztatta katonáit, hogy tagadják meg a szolgálatot a gázai övezeti kivonulással összefüggésben. "Ez a legsúlyosabb börtönbüntetés, amelyet (a kivonulással kapcsolatban) kiszabtunk - közölte egy katonai szóvivő. - Tizenhét személy ítéltünk már börtönre a szolgálat megtagadásáért, de ez a tiszt még másokat is erre biztatott."
A katonai parancsnokság közlése szerint eddig csak mintegy ötven aktív és ennél kevesebb tartalékos katona - csaknem mind vallásos telepes - tagadta meg a részvételt a telepek kiürítésének végrehajtásában.
MTI - fideszfrakcio.hu