Gellért Kis a gépromboló
Gellért Kis Gábor ki nem állhatja, ha megfigyelik. Ezt a Magyar Rádió egyik biztonsági kamerája által rögzített felvételek is bizonyítják. A Magyar Nemzet birtokába jutott felvételen az az eseménysorozat látható, amint a főkurátor a kamerához közelít, a folyosón állók pedig döbbenten nézik, amint Gellért Kis használhatatlanná teszi a berendezést.
Dátum: 2005-08-17 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:52.975451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utolsó kocka a folyosó szőnyegének a mintáját rögzíti közelről. - Azért az mégsem egészséges, hogy a kuratóriumi elnökség telefonjait a rádió telefonközpontján keresztül kapcsolják, és az e-mail forgalmunk is a rádió szerverén keresztül bonyolódik le - fakadt ki a Magyar Nemzetnek Gellért Kis, aki ezzel is indokolta, hogy a testület ez év tavaszán kiköltözött a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületegyütteséből.
Jelenleg a kuratórium ugyancsak a rádió tulajdonában lévő társasházi irodában végzi munkáját. Gellért Kis azzal indokolta a költözést, hogy a rádió vezetésével kialakult kapcsolata miatt nem bízik az információk "biztonságos" kezelésében. Az azt firtató kérdésre, hogy telefonlehallgatásra, illetve az e-mailek feltörésére céloz-e, a főkurátor csak annyit reagált: "No answer" (Nem válaszolok - a szerk.).
Gellért Kis Gábor január 19-én levélben fordult Kondor Katalinhoz, amelyben azt kifogásolja, hogy egy nappal korábban biztonsági kamerákat helyeztek el a kuratórium irodáinak is helyet adó folyosón. A levélben azt kérte Kondortól, hogy addig is szereltesse le a kamerákat, amíg a testület nem költözik ki az épületből.
Kondor Katalin a főkurátornak írt válaszlevelében kiemelte, hogy a kamerák felszerelésére biztonságtechnikai és vagyonvédelmi okokból került sor. A rádióelnök szabályosnak és szokványosnak nevezte a vagyonvédelem ezen formáját.
mno.hu - fideszfrakcio.hu