Késik az idősotthonok támogatása
Körlevélben közölte a hónap elején a megyei idősotthonokkal a Magyar Államkincstár, hagy nem tudja részükre kiutalni a szokásos havi állami támogatást, mert annak összege nem érkezett meg az illetékes területi igazgatóságokhoz - értesült a Magyar Nemzet.
Dátum: 2005-08-17 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:16:56.330438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kincstári levél az idősotthonok megértését kéri a probléma miatt, azt ígérve, amint a támogatás megérkezik, soron kívül kifizetik a bentlakásos intézményi támogatást az otthonoknak.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium a mai napra ígért a lapnak részletes tájékoztatást arról, hogyan fordulhatott elő, hogy a tárcához tartozó idősotthonok nem kapták meg a rendszeres havi állami normatívát. A Magyar Államkincstárt felügyelő pénzügyi tárca adminisztratív hibával indokolta a támogatások kifizetésének elmaradását.
Pichler Ferenc, a tárca szóvivője úgy fogalmazott: a kiutalások elindításához az szükséges, hogy az ügyben illetékes családügyi minisztérium egyik előirányzatából a másikba csoportosítsa át a fizetendő összeget. Mint mondta, ez az intézkedés jelenleg folyamatban van, az államkincstár pedig azonnal továbbutalja a pénzt, amint megkapta.
forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu