Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaptalanul vádaskodik a GYISM

Nem igazak azok a vádak, amelyeket a volt Ifjúsági és Sportminisztérium egykori vezetői ellen felhoz a tárca jelenlegi vezetése; erről Bodor András volt közigazgatási államtitkár és Szabó László volt helyettes államtitkár beszélt kedden Budapesten újságíróknak a tárca épülete előtt.


Dátum: 2002-09-03 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:01.138875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bodor András kiemelte: a kormányváltást követően a jelenlegi Gyermek Ifjúsági és Sportminisztériumban (GYISM) kiemelkedően magas színvonalon történt meg az átadás-átvétel. Szavai szerint azóta viszont a tárca jelenlegi vezetése megalapozatlanul vádolja a leköszönő vezetőket, többek között irreálisan magas benzinszámlák kifizetésével, vagy gazdaságilag megalapozatlan "politikai búcsúajándékok" kifizetésével, amelyet a távozó dolgozók kaptak.

A volt közigazgatási államtitkár elmondta: a GYISM új vezetése távozása után fegyelmi eljárást indított ellene, ennek azonban még nincs eredménye, ezért szerinte a minisztérium megalapozatlanul vádolja az egykori vezetőket.

Szabó László a tájékoztatón elmondta: felmentésük az ifjúsági tárcánál jogszerűtlen volt, ezért munkaügyi pert indítottak a GYISM ellen. Kijelentette: a tárca volt vezetői által hozott döntések jogszerűek és helyesek voltak. Szavai szerint erről tanúskodnak az Állami Számvevőszék és a Központi Ellenőrzési Hivatal vizsgálatai is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek