Gellért Kist lemondásra szólítja fel helyettese
Szadai Károly "felkéri Gellért Kis Gábort, hogy a sorozatban elkövetett jogsértések miatt mondjon le" - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
Dátum: 2005-08-17 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:00.552528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyben felszólítja, hogy azonnal utalja át a Magyar Rádiónak a költségvetési törvény szerint járó összeget, miután a cégbíróság elutasította Szijártó István tulajdonosi megbízottként való bejegyzését.
A kuratórium elnökhelyettese úgy fogalmaz: a cégbíróság döntése "teljes mértékben alátámasztja az Ügyészség és a Magyar Rádió Részvénytársaság eddigi jogi álláspontját, miszerint sem a kuratóriumi elnökségnek, sem a kuratórium elnökének nincs joga ügyvezetőt kinevezni".
A Magyar Rádióban nincs tehát törvénytelen állapot, amire hivatkozva Gellért Kis Gábor önkényesen visszatartotta a közintézménynek törvényesen járó összeget és amivel veszélyezteti a vállalat működőképességét, teszi hozzá, jelezve, a cégbíróság döntésének ismeretében az ügyvezetésről folytatott jogvitát lezártnak tekinti.
Annak nyomán alakult ki vitatott helyzet a közszolgálati médiumnál, hogy a távozó elnök az új vezető megválasztásáig Hollós János alelnököt nevezte ki ügyvezetőnek, míg a kuratóriumi elnökség kormánypárti delegáltjai Szijártó István gazdasági igazgatót választották tulajdonosi megbízottnak.
Gellért Kis Gábor a közelmúltban jelentette be, hogy az eddig automatikusan átutalt költségvetési juttatásokat Szijártó Istvánnal egyeztetve, elnökségi határozat alapján utalja át az intézménynek.
MTI - fideszfrakcio.hu