Blair: az iraki rezsim tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekszik
Tony Blair brit kormányfő kedden ígéretet tett arra, hogy a következő hetekben közzéteszik az iraki rezsim tömegpusztító fegyverek kifejlesztését és gyártását célzó programjáról rendelkezésre álló adatokat. Az észak-angliai sedgefieldi választókörzetében kedden megtartott nemzetközi sajtóértekezletén a brit miniszterelnök leszögezte: semmilyen döntés nem született egy Irak elleni katonai fellépésről.
Dátum: 2002-09-03 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:01.714828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annak a véleményének adott hangot, hogy Szaddám Huszein "valódi és páratlan veszélyt" jelent a közel-keleti térség és az egész világ biztonságára. - Az iraki rezsim folytatja a tömegpusztító fegyverek megszerzésére irányuló erőfeszítéseit, folyamatosan megsérti az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozatait. Szembe kell néznünk e problémával, és megoldást kell találnunk rá - hangoztatta. Cáfolta a felvetést, hogy hazája "vak lojalitásból" támogatja az Egyesült Államokat az iraki kérdés megoldásában. Emlékeztetett arra, hogy a 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes terrortámadások után a terrorizmus elleni nemzetközi harcról a brit parlament elé terjesztett legelső jelentésében "Nagy-Britannia nemzeti érdekeként" jelölte meg a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozását. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem egyedül kell kezelnie az iraki problémát, Nagy-Britanniával és az egész világgal együtt kell szembenéznie vele. A kormányfő az egyik legfontosabb dolognak nevezte a lehető legszélesebb nemzetközi támogatás megszerzését az ENSZ-en keresztül Szaddám Huszein feltartóztatásához, és a hazai közvéleménynek nemzeti vitát ígért a kérdésről. Bejelentette, hogy heteken belül nyilvánosságra hoznak egy olyan dossziét, amely bizonyítja a közvéleménynek, hogy Irak tömegpusztító vegyi és biológiai fegyverek megszerzésére törekszik. Blair kitérő választ adott arra kérdésre, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan Nagy-Britannia is rendszerváltást akar-e Irakban, de nem zárt ki egy ilyen lehetőséget. - Vagy elkezd a rezsim teljesen más módon működni, aminek nincs sok jele, vagy meg kell változnia a rendszernek. Nincs szükség tárgyalásokra, Irak tökéletesen tudja, mit kell tennie. Maradéktalanul teljesítenie kell kötelezettségeit, vissza kell engednie az ENSZ fegyverzetellenőreit, és lehetővé kell tennie, hogy bármikor, bárhol ellenőrzést végezzenek az országban - mondta. Sedgefieldi sajtóértekezletével a brit kormányfő megtörte hallgatását az Irakról folyó vitákban, és a lehető legegyértelműbb jelét adta annak, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyértelműen rendezni szeretné az iraki problémát. A sajtóértekezlet első lépése volt annak a széles körű információs és lobbikampánynak, amelyet a Blair-kormány a következő hetekben tervez az Irak elleni katonai fellépést ellenző hazai és nemzetközi közvélemény megnyerésére. A legfrissebb londoni közvéleménykutatási adatok szerint a brit választók 71 százaléka ellenez egy Irak elleni háborút. 38 százalék úgy véli, hogy Blair szolgaian követi George Bush elnököt, amikor támogatja Washingtont. Még akkor is csak 41 százalék támogatná a katonai fellépést, ha London és Washington megszerezné hozzá az ENSZ hozzájárulását. Tony Blair és számos minisztere, köztük Jack Straw külügy- és Geoff Hoon védelmi miniszter a napokban az Egyesült Államokba utazik, ahol részletes egyeztetést folytatnak George Bush elnökkel és az amerikai kormány illetékeseivel. A brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Blair október elején felkeresi Oroszországot is, és nem kizárt, hogy a Közel-Keleten is látogatást tesz, hogy segítsen megszerezni a térségbeli államok támogatását, ahogy tavaly is tette, az Afganisztán elleni amerikai katonai fellépést megelőzően.
MTI