Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gellért Kis kutyakomédiája

"Az elnök úr a valósággal harcol" - kommentálta a testületet előzőleg vezető Szadai Károly, jelenlegi elnökhelyettes a Gellért Kis Gábor által elmondottakat, és "kutyakomédiának" nevezte a történteket.


Dátum: 2005-08-17 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:04.186911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a jogszabályok szerint vezető tisztségviselőnek az igazgatóság elnöke és tagjai minősülnek; a Magyar Rádió Rt. esetében azonban mindezeket a feladatokat az intézmény elnöke látja el.

Arról, miért nem voksoltak négy éve, az alelnökök kinevezését követő ülésükön arról, megvétózzák-e a döntést, Szadai Károly úgy nyilatkozott: ez esetben "kezdeményezőleg kell fellépnie a kuratóriumnak", ilyen javaslatot azonban senki nem tett.

A médiatörvény szerint - egyebek mellett - a kuratórium hatáskörébe tartozik "a részvénytársaság elnökének visszahívása, alelnökei megbízásának, a megbízás visszavonásának megtiltása - a részvénytársaság elnöke intézkedését követő kuratóriumi ülésen".

Ezt megelőzőleg Gellért Kis Gábor, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, hogy jelenleg se cégjogilag, se formál jogilag nincs legitim alelnöke a Magyar Rádiónak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek