Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ügyészség előtt a Malév elleni beadvány

Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre az a beadvány, amelyben hanyag kezelés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást kezdeményezett a Malév egyik szakszervezetének tagja, mert véleménye szerint az állami vagyon kezelői elkövetik a vagyon hanyag kezelését. A Legfőbb Ügyészség sajtóosztályán szerdán közölték: megérkezett a beadvány és vizsgálják annak tartalmát.


Dátum: 2005-08-17 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:05.303960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gaál Péter, aki korábban a Malév vezető jogtanácsosa volt, jelenleg pedig a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete mellett ügyvédként is tevékenykedik, az MTI-nek a sajtóban napvilágot látott alacsony vételárral indokolta lépését.

Véleménye szerint - figyelembe véve a nemzeti légitársaság repülési jogainak értékét - a Malév értéke 5-10 milliárd forint között van.

Hangsúlyozta, hogy a likviditáshiány sem indokolja az azonnali privatizációt, hiszen a légitársaság számláján 7,4 milliárd forint készpénz található. Úgy vélte, hogy az összeg egy része ésszerű gazdálkodással megőrizhető és hozzátette, hogy a "Malév a korábbi években soha nem állt olyan jól mint most".

Gaál Péter szerint a légitársaság megáll a saját lábán, ehhez azonban ki kell használni a oneworld szövetséghez történő mielőbbi csatlakozás előnyeit. A privatizáció ellen szól az ügyvéd szerint az is, hogy az értékesítés nem járna együtt a légitársaság hiteleire vállalt állami garancia kiváltásával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek