Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergom cáfolja a hulladékégetőt

Esztergom Város Önkormányzata határozottan leszögezi: a július 8. óta elmúlt több, mint egy hónapban semmilyen tájékoztatást nem kapott az Onyx Magyarország Kft-től a dorogi hulladékégetőben történ eseményekről. Sem az akkor észlelt, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (ÉDKTVF) és más hatóságok által vizsgált környezetszennyezéssel kapcsolatban, sem a később felfedezett dioxin- és poliklórozott bifenilek okozta szennyezéssel kapcsolatban nem érkezett a cégtől feljegyzés, levél, tájékoztatás.


Dátum: 2005-08-17 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:05.876281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Így természetesen (és sajnos) nem érkezett arról sem, hogy a kft. "kifejezetten felajánlotta volna a mintavétel lehetőségét a Bálint Analitika Kft-t a vizsgálatokkal megbízó esztergomi önkormányzatnak", vagy arról, hogy a mintavétel lehetőségét "önként és teljeskörűen" biztosítaná. Ehelyett valamennyi nyilatkozatuk félrevezető, a tényeket meghamisító volt, a szennyezés letagadásától a provokatív szándékkal és egy vödörnyi PCB-tartalmú hulladékkal a kft. csapadékcsatornáját szennyező ismeretlen tettesről szólóig.

Igenis rendőri segítség, házkutatási parancs kellett ahhoz, hogy a Bálint Analitika szakemberei mint a rendőrség szakértői a dorogi telephelyre bejussanak. Az így vett mintákat megosztották, nemcsak Önkormányzatunk kapott belőle, hanem például a Richter Rt. is. Sajnálatos tény, hogy bár tudható, hiszen Esztergom bebizonyította, hogy a szennyezés a dorogi hulladékégetőből származik, a korábbi szennyezés tettesének felkutatására ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ÉDKTVF, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. A tatabányai rendőr-főkapitányság munkatársai ezért jártak a cégnél. Esztergom reméli, hogy a nyomozás eredményes lesz, hogy az eredmények hozzájárulnak majd a történtek tisztázásához, a felelősök büntetőjogi felelősségre vonásához, a hulladékégető bezárásához, környezetünk biztonságához, életünk és egészségünk védelméhez.

(Az eltelt negyven nap során mindössze egyetlen, hétsosoros faxüzenetet kaptunk a vállalattól, amelyben Lágler Katalin ügyvezető igazgató azzal fenyegette meg Önkormányzatunkat, hogy a lezárt csapadékvíz-csatorna miatt "a felgyülemlett csapadékvíz elönti a környező területeket, beleértve a vasúti töltést is". Mindezt tette úgy az ügyvezető, hogy tisztában volt azzal is, az ÉDKTVF azonnali csatornatisztítást elrendelő határozata csak úgy hajtható végre, hogy a vízelvezetőt lezárják - éppen azért, hogy a kármentesítési munkák által megmozdított szennyező lerakódás, amiről bebizonyosodott, hogy a hulladékégetőből származik, ne kerülhessen ki a csatornából.)

Forrás: az esztergomi önkormányzat állásfoglalása

Kapcsolódó elemek