Tévesen azonosították a rendőrök a Londonban lelőtt brazil fiatalembert
Tévesen azonosították a rendőrök a Londonban július 22-én terroristának vélt és tévedésből lelőtt brazil fiatalembert.
Dátum: 2005-08-17 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:06.448581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ITV News brit hírcsatorna birtokába jutottak ugyanis olyan, Jean Charles de Menezes lelövéséről készült titkos dokumentumok és fotók, amelyek nyomán megállapítható volt, hogy a korábbi jelentésekkel ellentétben nem viselt kitömött kabátot, és nem futott a metróállomás korlátai felé, hanem nyugodtan sétált. A felvételek olyan látszatot keltenek, mintha a brazil fiatalember egyáltalán nem lenne tudatában annak, hogy figyelik és követik.
Szemtanúk és az ügyben érintett rendőrök szerint de Menezes beszállni készült a vonatba, de egy biztonsági őr visszatartotta, mielőtt az érkező rendőrök nyolc lövedéket eresztettek bele.
A Scotland Yard egyelőre nem kommentálta az ITV News riportját. Az ügyben a vizsgálat azóta is folyik.
De Menezest egy nappal azután lőtték le, hogy meghiúsult négy öngyilkos merénylet a londoni metró- és autóbusz-hálózat ellen.
MTI - fideszfrakcio.hu