Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hivatalosan megkezdődött a választási kampány Afganisztánban

Hivatalosan megkezdődött szerdán a szeptemberi parlamenti választásokat megelőző kampány Afganisztánban, amelynek nyomán megalakulhat a közép-ázsiai ország történetének első demokratikus kormánya.


Dátum: 2005-08-17 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:06.750735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szeptember 18-i voksoláson 6 ezer jelölt száll versenybe a 249 parlamenti képviselői helyért és a 34 tartományi tanácsi pozícióért.

A négy évvel ezelőtt megdöntött vallási fanatikus tálib rezsim hívei fogadkoztak, hogy megakasztják a választási folyamatot. Már eddig is számos jelöltet és a választások lebonyolításában segédkező személyt öltek meg. Az erőszak mindazonáltal Afganisztán Pakisztánnal határos déli és keleti vidékeire korlátozódik, ahol a tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat külföldi fegyveresei a határok átjárhatóságát kihasználva keltenek zavart.

Afganisztán 25 millió lakója közül 11 millióan iratkoztak föl a szavazójegyzékre. A választás egyébként logisztikai szempontból rémálomnak ígérkezik, a szavazóurnákat egyes nehezen megközelíthető helyekre szamáron lehet csak juttatni.

A választások után megalakuló parlament kétkamarás lesz. Az alsóházban a nép által választott képviselők ülnek majd, míg a felsőházba a 34 tartományi tanács delegál egy-egy szenátort.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek