Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét betörtek Papcsák Ferenchez

Ismét betörtek Papcsák Ferenc országgyűlési képviselő családi házába. A rablók az ügyvédként is dolgozó politikus táskáját tulajdonították el, melyben a Gyurcsány-bizottság tagjának személyes és munkájához szükséges iratai voltak. A képviselőhöz júniusban is betörtek iratok után kutatva.


Dátum: 2005-08-17 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:07.136444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismeretlen elkövetők ismét betörtek Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő XVII. kerületi családi házába az éjszaka folyamán - közölte a HavariaPress. A rablók betörték a riasztóval védett ház egyik ablakát, majd elvitték az ügyvédként is dolgozó képviselő táskáját, melyben személyes iratok, ügyvédi anyagok, határidőnaplók és képviselői munkájához szükséges dokumentumok voltak. További értékeket azért nem tudtak magukkal vinni, mert Papcsák felébredt, valamint a riasztó is megszólalt, megzavarva a betörőket.

A politikus a Magyar Nemzet Online érdeklődésére közölte: szeretne nem látni politikai okot a rablások hátterében. Mint elmondta, kénytelen tovább erősíteni a ház biztonsági rendszerét, de nem akar erődítményben élni.

Papcsák Ferencet két hónapon belül már harmadszor rabolták ki. Mint ismert, június 6-án iratok után kutató betörők jártak a Gyurcsány-bizottság tagjának házában. Néhány nappal később fölfeszítették az általa használt, felesége tulajdonában lévő autót, amikor éppen a Gyurcsány-bizottság egyik ülésén vett részt a képviselő.

Mint ismert, Papcsák július 21-én közleményben tiltakozott az Antenna Hungária privatizációja ellen, és a Fidesz ősszel az ÁPV Rt. felügyelőbizottságába delegált tagján keresztül vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

Forrás: MNO, 2005. augusztus 17.

Kapcsolódó elemek