Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ünnepi református-evangélikus istentisztelet augusztus 20-a előestéjén

Közös ünnepi istentiszteletet tart a református és az evangélikus egyház pénteken, augusztus 20-a előestéjén Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.


Dátum: 2005-08-18 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:09.311053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ökumenikus eseményen házigazdaként Illés Dávid református lelkipásztor, valamint Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke köszönti az egybegyűlteket. Igét hirdet Gáncs Péter evangélikus püspök.

Az ünnepi istentisztelet zárásaként Bölcskei Gusztáv református püspök és D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke mond áldást.

A két egyház hetedik alkalommal tart augusztus 20-a előestéjén közös ünnepi istentiszteletet. A rendezvényre hagyományosan meghívják a legfőbb közjogi méltóságokat, a katolikus egyház és más vallási közösségek vezetőit, valamint a közélet képviselőit.

A katolikus egyház hagyományosan augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt tart ünnepi szentmisét, azt követően kezdődik az országos Szent Jobb-körmenet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek