Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kancelláriaminisztert a volt NDK-ból eltűnt pénzről kérdezték

Korántsem a német-magyar kapcsolatokban rejlő lehetőségekről, hanem a közép-európai kommunista rendszerek pénzintézetei között történt pénzmozgásokról esett szó Kiss Péter kancelláriaminiszter és Franz-Walter Steinmeier hétfői megbeszélésén - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-08-18 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:10.272453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német kancelláriai hivatalnál is elismerték a találkozó létrejöttét, ám azt nem tudták megmondani, hogy miről folyt az eszmecsere. Úgy tudjuk, Gerhard Schröder német kancellár hivatalvezetője hétfőn a volt NDK állampártjának eltűnt vagyonáról folytatott megbeszélést a Miniszterelnöki Hivatalt vezető politikussal. Németországban vizsgálóbizottság foglalkozott az egységpárt, illetve a vele szorosan összefonódó állambiztonsági minisztérium (Stasi) és a titkosszolgálat üzleti ügyeivel, amely szerint az eltűnt hatmilliárd német márkának egy részét, legkevesebb 100-200 millió márkát magyar bankok segítségével mosták tisztára.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. augusztus 18.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek