Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az idős rákbetegnek is fizetnie kell a gyógyszerért?

Jövő januártól a 65 évnél idősebb rákbetegek gyógyszeres kezelését nem vagy csak részben finanszírozza a biztosító. E kor fölött saját költségükön gyógyíttathatnák magukat - értesült a Világgazdaság az egyik onkológiai központ orvosától.


Dátum: 2005-08-18 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:11.202944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sem a rákbetegek életkora, sem a betegség súlyosságának foka nem korlátozza, hogy kifizeti-e az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a kezelésekhez szükséges, 1,5-2 millió forintba kerülő gyógyszeres terápiákat - jelentette ki a Világgazdaság érdeklődésére Székely Tamás.

A főigazgató-helyettes elképzelhetőnek tartja: a döbbenetes hír annak kapcsán kelt szárnyra, hogy a tervek szerint ötféle daganatos betegség tizenegyfajta gyógyszerének költségét októbertől be kívánja építeni a kórházaknak járó gyógyítási alapdíjba (hbcs). A változáshoz azonban az erről szóló rendelet szeptemberi kihirdetésére is szükség van. Eddig a tizenegy gyógyszert külön keretből fizették az e beavatkozásokra akkreditált onkológiai központoknak. Az egészségpénztár azonban egységes rendszerbe kívánja terelni valamennyi betegség gyógykezelését, s minimálisra csökkentené a kivételes finanszírozásokat. Eddig az onkológus orvosszakmai kollégium által becsült betegszámnak megfelelő gyógyszermennyiség beszerzésére külön szerződést kötött az OEP a gyógyszercégekkel. A szükséges medicinák költségének fedezetét pedig a kezelés egyéb kiadásaitól elkülönítetten juttatta el a gyógyintézményeknek, ezt az összeget nem lehetett túllépni - mondta Székely Tamás.

Az új finanszírozási rendszerben a biztosító az ötféle betegség gyógyszeres terápiájának költségét a gyógyítási alapdíj összegébe kalkulálja be, amelyet valamennyi daganatos beteg kezelésekor megkap a kórház.

Az idős rákbetegekkel kapcsolatos hírt orvosi körökben azzal magyarázzák, hogy a pénzügyi kormányzat véget akar vetni a tb-gyógyszerkassza évek óta fennálló hiányának; az idén is több tíz milliárd forint lesz a deficit. A főigazgató-helyettes szerint a kassza túllépésének mérséklését különféle már bevezetett és később bevezetendő intézkedésekkel kívánja elérni az OEP. Ezek egyike, hogy bővítik a generikus (lejárt szabadalmi védettségű) másolat gyógyszerek körét; júliusban hetven ilyen készítmény került föl a tb-listára. Csökkentheti a kiadásokat az úgynevezett fix összegű támogatásban részesülő patikaszerek számának bővülése. E szerint a biztosító az adott hatóanyagú vagy az adott betegség kezelésére szolgáló gyógyszerek csoportjában az olcsóbb árához szabja a támogatás mértékét. A betegnek akkor kell többet fizetnie, ha a drágább medicinát választja.

Forrás: Világgazdaság, 2005. augusztus 18.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek