Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom László nem tervez az öt évre szóló elnöki megbízatásán túlra

Sólyom László egy hetilapnak adott interjújában arról szólt, hogy csak úgy tudja megőrizni államfői függetlenségét, ha nem foglalkozik köztársasági elnöki ciklusa meghosszabbításának még a gondolatával sem.


Dátum: 2005-08-18 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:12.436621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Öt évre szóló megbízatásom van, ezen túl nem tervezek" - mondta az államfő, hozzátéve: "függetlenségemet úgy tudom megőrizni, ha a hosszabbításnak a gondolatával sem foglalkozom".

Sólyom László a Heti Válasz című hetilap legfrissebb számában kiemelte: az elnöki tisztséget úgy vállalta, hogy megfogadta, nem fog szerepet játszani.

Reményét fejezte ki az iránt, hogy nem a rezidencia és az ujjlenyomat kérdése működése megkezdésének a legfontosabb üzenete.

Hiszen, mint mondta, nem vitte volna a nyilvánosság elé a rezidencia kérdését, ha nem látnak napvilágot valótlan nyilatkozatok. Az amerikai vízum ügyét pedig sokszor felvetette már a kormány, ám Washington mindig elhárította valami apró engedménnyel - indokolta nyilatkozatát.(Sólyom László egy napilapnak adott interjúban azt mondta, ő nem megy - tudósként sem ment - az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnia.)

A határon túli magyarság sorsáról megjegyezte: "feladatom és célkitűzésem, hogy a határon túli magyarság sorsának jobbra fordulását és a szomszéd népekhez fűződő viszonyunk javulását segítsem".

Újságírói kérdésre, miszerint lát-e valami tennivalót a Magyar Rádió ügyében, illetve a két országos kereskedelmi csatorna koncessziójának idő előtti meghosszabbításával kapcsolatban, az államfő úgy válaszolt, hogy elnökként nem szól bele ezekbe a problémákba. "Bár meg kell mondanom, a magam számára már tisztáztam a jogi helyzetet. Tehát tájékozottan hallgatok" - jegyezte meg.

A hatalmi ágakat ért politikai támadásokról úgy nyilatkozott, hogy van egy tűréshatár, amikor nem lehet hallgatnia az elnöknek. Az alkotmánybírók megválasztásának elmulasztása lassan megközelíti ezt a tűréshatárt - nyilatkozta.

Az augusztus 20-ai ünnepségekről szólva hangsúlyozta: a Szent-István-napi misére és körmenetre szívesen elmegy, mert mint megjegyezte, Szent István ünnepén a magyar államfőnek ott a helye.

"De nem fogok úgy részt venni, mint egy hívő ember, aki a misén imádkozik, hanem mint a magyar állam megszemélyesítője, aki kellő tisztelettel jelen van a szertartáson" - fejtette ki álláspontját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek