Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres volt az Egyesült Magyar Ifjúság gyergyószentmiklósi tábora

Mintegy ezer ember látogatott el az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság által szervezett, most véget ért EMI-táborba, melynek sikere minden várakozást felülmúlt - mondta csütörtökön Soós Sándor, a tábor erdélyi főszervezője az MTI-nek.


Dátum: 2005-08-18 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:13.671547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Soós Sándor örömmel állapította meg, hogy a programokat és a résztvevők számát illetően minden várakozást felülmúlt a tábor. A rendezvényekre mintegy ezer ember látogatott el, ebből a "bentlakó", regisztrált táborozók száma 400 volt - tájékoztatott a szervező, hozzáfűzve: az idei összejövetel sikerén felbuzdulva, jövő augusztusban szintén Gyergyószentmiklós mellett tartják meg az EMI-tábort.

Mint mondta, a délelőtti előadások is népszerűek voltak a hallgatók, táborlakók körében. Az előadók megelégedéssel nyugtázták, hogy a fiatalok nemcsak meghallgatták az elhangzottakat, hanem nagyon sok kérdést tettek fel, sőt, maguk is "továbbfűzték", továbbgondolták az előadók által elmondottakat. Soós Sándor szerint sikeresek voltak az esti koncertek is, fergeteges bulit csaptak

például a népzenei elemekből építkező baróti Transilmania együttes koncertjén.

A szervező szólt az állandó rendőri jelenlétről is a tábor ideje alatt, zaklatásnak nevezve a sorozatos igazoltatásokat, a táborozók autói rendszámának feljegyzését. Hozzáfűzte azonban, hogy mindez nem zavarta a tábor résztvevőit. "Nem volt takargatni valónk" - mondta.

Jövőre az augusztus 17. és 20. közötti időszakra foglaltuk le a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kempinget az EMI-tábor számára - mondta az MTI-nek Soós Sándor, a tábor erdélyi főszervezője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek