Válságjelek a lakásépítésben
Idén várhatóan újra több mint negyvenezer lakás épül - mondta Horváth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön. A Fidesz szakpolitikusa szerint egyértelműen válságjelek mutatkoznak a lakásépítésben.
Dátum: 2005-08-18 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:17.520335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: a szocialista kormány elhibázott lépései és a bizonytalanság miatt ma egyértelműen válságjelek mutatkoznak a lakásépítésben. A kormány tönkretette a polgári otthonteremtési programot, drasztikusan csökkentette a hitelfelvételi lehetőségeket, csökkentette az adókedvezményt és a telkekre áfát vetett ki - tette hozzá. Mint mondta, a KSH lakásépítésre vonatkozó jelentése alapján komoly aggodalomra adhat okot, hogy az építési engedélyek száma jelentősen csökkent, főként a vidéki városokban. Szintén aggasztónak nevezte, hogy lakások alapterülete is csökken, így ha nem darabszámban, hanem négyzetméterben számolnánk, akkor visszamenőleg sem lenne igaz a növekedés. Véleménye szerint a szocialista képviselő figyelmét az is elkerülte, hogy az építőipari cégek szerint év végére a lakáspiac válságba kerülhet az eladatlan ingatlanok miatt - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu