Mégis fizet Magyar Bálint?
Mégis megtéríti a vizsgadíjat a kényszerérettségizőknek az Oktatási Minisztérium - olvasható a tárca közleményében. Az érintett mintegy 1800 diák az ősz folyamán visszakapja a vizsgadíjat, ennek feltételeiről az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont a jövő hét folyamán tájékoztatja az érintetteket.
Dátum: 2005-08-18 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:19.917113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismert, a Népszabadság arról számolt be, hogy ígérete ellenére nem fizeti vissza az oktatási tárca a korábban érettségizett, de a felsőoktatási intézményekbe való felvétel miatt ismét maturálni kénytelen fiatalok vizsgadíját. A szóban forgó összeg mintegy 20 millió forint lett volna, de forráshiányra hivatkozva senki nem kapja vissza pénzét.
Szóbeli és írásbeli után 6, egy vizsgarész után 4, az informatika és emelt szintű nyelvi érettségiért pedig 10 ezer forintot fizettettek ki az ismétlőkkel - cikkezik a Népszabadság. A szaktárca korábban úgy gondolta: igazságtalan az újra érettségizők fizetési kötelezettsége, ezért egy részüknek visszatérítették volna a vizsgadíjat. Azokról lett volna szó, akik a jogszabályi változások miatt voltak kénytelenek újrázni.
Összesen kétezer diáknak kellett volna visszajuttatni a pénzt, amelynek értéke 20 millió forint lett volna, de forráshiányra hivatkozva nem fizetnek nekik - számolt be a lap értesülése nyomán a hirado.hu.
mno.hu - fideszfrakcio.hu