Erdélyi gyerekek Felvidéken
A magyar kapcsolatokban nincsenek sem történelmi, sem földrajzi határok, s ez bebizonyosodott Esztergomban és Párkányban - mondta Kallós Zoltán néprajzkutató csütörtökön, az Esztergom Váralja Polgári Kör Kallós-estjén.
Dátum: 2005-08-18 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:22.660782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A néprajzkutató, aki a szórvány magyar közösségek elégtelen támogatása miatt visszautasította a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Csángó-díját, a tiszteletére rendezett esten beszámolt arról, hogy amint a Csemadok tudomást szerzett a Válaszút Szórványközpont Esztergomban és Dorogon táborozó 40 diákjáról, egy napig teljes ellátással Párkányban látta vendégül a gyerekeket. Kallós Zoltán elmondta: a Csángó-díj visszautasítása óta eltelt két napban Kolozsváron jelentkezett egy magyar vállalkozó, aki fedezné a moldvai gyerekek táboroztatását, de erre a tanévkezdés miatt csak jövőre kerülhet sor. A néprajzkutató megemlítette, hogy 14 éve szervez táborokat a szórvány magyarság gyermekeinek. Idén július végén jelentek meg a forrásokat biztosító pályázati kiírások, s ezért nem is jelentkeztek. Hozzátette: attól tart, hogy a már nyertes pályázatok kifizetését is addig halogatják, hogy csak januárban jutnak majd hozzá a nyári táborok költségeihez.
MTI - fideszfrakcio.hu