Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány szerint a fészekrakók is visszaélők - Vagy elfogyott a pénz?

Visszaélésre hivatkozva nehezíti a kormány a lakásvásárló fiatal párok életét: ezután két értékbecslést is kell kérnie annak, aki a Fészekrakó-programban szeretné a gyermekek után járó félszocpol igénybevételével kiegészíteni a használt lakás vételárát - írja a Népszabadság. A lap szerint elfogyott a programra szánt pénz, ezért szigorították a támogatások odaítélésének feltételeit, ráadásul mindezt bejelenteni is elfelejtették.


Dátum: 2005-08-19 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:24.188811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két értékbecslést is kérnie kell annak, aki a Fészekrakó-programban szeretne félszocpolt szerezni a lakásvásárláshoz. Ráadásul mindkettőnek azt kell bizonyítania: jól alkudott a fiatal pár. Ha az derülne ki, hogy drágán vették a lakást, állami támogatást sem kapnak. Kezdhetnek a lakásra vágyó fiatalok az ócskapiacra járni gyakorolni: aki nem tanul meg alkudni, állami támogatást se kaphat. A lakástámogatásokról szóló rendelet módosítása az augusztus 11-i Magyar Közlönyben jelent meg, és kedd óta hatályos. A meglehetősen titokban meghozott - a kormányszóvivői tájékoztatókon bejelenteni elmulasztott - szigorító döntés hivatalos indoka a visszaélések visszaszorítása. A Fészekrakóra szánt támogatási keretet ugyanis rosszul becsülték meg, s ezekben a szűkös időkben a kormánynak még 13 milliárd forintot kellett hozzácsapnia az eredetileg alig hétmilliárdos kerethez. És bár ekkora becslési hibát költségvetési szakember még nem látott - az eredetileg tervezett összeg 285 százalékát elkölteni világrekord -, felelőst senki nem talált. A többletkiadás indokai között csak a visszaélések szerepelnek. A bevezetés időpontja, február eleje és július vége között ugyanis majdnem 7500-an igényeltek félszocpolt, összesen 8,8 milliárd forint értékben (ami persze a jelenlegi lakásforgalmat tekintve nem számít annyira soknak).

Az új rendelet szerint a Fészekrakó-programban a fiatalok otthonteremtési támogatásával vásárolt lakás vételára "nem lehet több sem az illetékes önkormányzat jegyzője által kiadott értékbizonyítvány szerinti értéknél, sem a hitelintézet által megállapított forgalmi értéknél". Ez a mondat hosszadalmas utánjárást követel meg attól, aki fiatal és támogatást szeretne. Nincsenek kevesen: mivel a gyermekekre járó támogatás két gyermekig megelőlegezhető, az 1,2 millió forintért minden fiatal pár indulhat, aki lakást vesz. Az ő feladatuk kedd óta az, hogy beszerezzék az önkormányzattól az ingatlan adó- és értékbizonyítványát. A papírt eddig főként hagyatéki és végrehajtási ügyekben használták. Ezekben az ügyekben az eljárás illetékmentes volt - azt nem tudni, hogy a négyezer forintos általános eljárási illetéken túl elkérhet-e többet érte most az önkormányzat. Az viszont biztos, hogy ennél drágább lesz a banki értékbecslés beszerzése. Persze azoknak, akik hitelt vesznek fel - látszólag - ez sem gond. Ám azok is kaphatnak támogatást, akik nem kérnek banki kölcsönt. Nekik tehát fel kell kérniük a bankot, menjen ki az értékbecslőjével - minimum 25 ezer forintért - és adjon egy papírt arról, amiről az önkormányzat is. Ráadásként: a banki értékbecslés általában a hitelfedezeti értékre koncentrál (vagyis arra, amilyen áron a pénzintézet minimum el tudja adni a lakást), míg a forgalmi érték tökéletesen más - így azoknak is gondjuk akadhat, akiknél hitelügy miatt egyébként is jár a bank értékbecslője.

A fiataloknak a szabály értelmében mindezen kívül - valahogy - el kell érniük, hogy mindkét becslés nagyobb összegről szóljon, mint ami az adásvételi szerződésben szerepel, vagy legalábbis ugyanannyiról. Ha ez nem megy, nem jár nekik a támogatás. Arra egyelőre nincs válasz, mi van akkor, ha az egyik becslés a vételár alatt, míg a másik a felett van.

A többletfeladatról egyébként az önkormányzatokat senki sem értesítette - tudta meg a lap az egyik budapesti kerület jegyzőjétől. A készülő rendeletről sem egyeztettek velük. Az önkormányzatnál azt nem tudják, miből is finanszírozzák majd az értékbecslőik többletmunkáját. Mivel az adó- és értékbizonyítvány kiállítási eljárások többsége illetékmentes, és mivel a rendelet módosításával együtt erről a kérdésről senki sem határozott, most kezdenek konzultálni arról, mennyit és hogyan is kérhetnek el ezért a szolgáltatásért.

A pénzintézetek sem örülnek annak, hogy ügyfeleik mindegyikét értékbecslőtől értékbecslőig kell küldözgetniük. A lap szerint a szigorítás e részéről a bankok sem értesültek - ők úgy tudták: csak a komfortfokozati előírás, és az élettársi viszony egyéves múltjának igazolása lesz az új korlátozás.

forrás: Népszabadság

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek