Gyurcsány Ferenc könyvet ír - lesz vagy 80 oldal
Könyvet ír Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a kötet várhatóan szeptemberben jelenik meg - tudta meg a Magyar Hírlap. A lap értesülései szerint a kormányfő még nyaralására is magával vitte laptopját, és a pihenés mellett szakított időt az írásra is.
Dátum: 2005-08-19 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:25.965354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagyjából 80 oldal terjedelmű írás egyszerre taglal szakpolitikai és ideológiai kérdéseket, de Gyurcsány Ferenc kitér például az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakítására is, ezen kívül pedig felvázol egy baloldali modernizációs programot. Bár a kormányfőhöz ideológiailag nagyon közel áll a Tony Blair hirdette harmadikutas baloldal, a Magyar Hírlap informátora szerint a most leírtak nem egyszerű átvételét jelentik Blair gondolatainak. A készülő könyvvel kapcsolatban egyelőre teljes a hírzárlat Gyurcsány környezetében. A lapnak több munkatársa is csak annyit mondott, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a hírt. László Boglár kormányszóvivő szintén ezt mondta. A mű kiadója a lap információi szerint a Demos Magyarország Alapítvány lesz.
forrás: Magyar Hírlap
fideszfrakcio.hu