Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovákoknak sikerült: a mezőgazdaság profitált az uniós csatlakozásból

A szlovák mezőgazdaság sokkal jobb állapotban van most mint az uniós csatlakozás előtt - írja a Pravda napilap pénteki száma, idézve az UniBanka által az ország élelmiszer iparának uniós versenyképességét elemző és a nyitrai Agrokomplex kiállítás és vásár megnyitója alkalmából bemutatott tanulmányát.


Dátum: 2005-08-19 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:26.258407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2003-as évet veszteséggel zárta az ágazat, 2004-ben pedig már 1,5 milliárd korona (39 millió euró) nyereséget értek el, ami úgy négymilliárd koronás eredmény javulást jelent egy év alatt. A tavalyi jó eredmény részben a 20 százalékkal magasabb uniós támogatásnak volt köszönhető. Jó szezonja volt emellett a zöldségtermesztésnek mind a mennyiség, mind pedig a minőség terén. 2000 és 2004 között az élőmunka hatékonysága átlagosan 24,5 százalékkal javult.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek