Református templomot szentelnek Karcagon
Református templom épült Karcagon a kiskulcsosi városrészben élő hívők számára; a hagyományos és modern építészeti elemeket ötvöző, 70 embert befogadó imaházat vasárnap Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke szenteli fel.
Dátum: 2005-08-19 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:27.134735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi református egyházközség 1992-ben kapta azönkormányzattól tulajdonba a kiskulcsosi telket, azzal a kitétellel, hogy ott valamilyen közösségi épületet, illetve templomot fognak építeni - mondta Koncz Tibor karcagi vezető lelkész. A tervek 2000-ben készültek el a 30 millió forintos beruházáshoz, majd a következő év nyarán ünnepélyesen letették a templom alapkövét. Az építkezés elkezdéséhez Varga Mihály, a térség országgyűlési képviselője segített előteremteni a szükséges pénzt, a többit a református egyházközség gyűjtötte össze - közölte. A több mint 2 ezer lakosú, kertes házakból álló kiskulcsosi városrész református hívőinek eddig az ottani általános iskola egyik tantermében tartották az istentiszteletet.
MTI - fideszfrakcio.hu