Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb vízszennyeződés a Kenyérmezei patakban

Ismét vízszennyezés történt a Kenyérmezei patakban, mely a csatorna lezárása miatt nem származhatott az ONYX-tól - közölte pénteken az MTI-vel Szántó Balázs, a vállalat szóvivője.


Dátum: 2005-08-19 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:30.120087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ONYX közlése szerint: "itt csapadékvíz-elfolyás a patak felé nem történhetett" - olvasható abban a jegyzőkönyvben, amelyet a környezetvédelmi hatóság készített. A hatóság az esztergomi önkormányzat augusztus 17-i, szerdai bejelentését követően a helyszínen meggyőződött arról, hogy fekete víz folyik a Kenyérmezei patakba a csapadékcsatorna betorkollásánál - tette hozzá a szóvivő.

A dorogi hulladékégetőt üzemeltető vállalkozás képviselője közölte, a hatóság ellenőrizte a csatornát és megállapította, hogy az ONYX patakba vezető nyomóvezetéke jól láthatóan le van zárva.

A vállalat szerint az a tény, hogy az ONYX csatornája zárva volt, viszont a patakba való befolyásnál mégis szennyeződést észleltek, megerősíti és bizonyítja azt a korábbi állításukat, hogy a szennyezést a hulladékégetőn kívül, illegális bekötéssel okozza valaki, vagy szándékos közveszély-okozással kell számolni.

A dorogi hulladékégető egyúttal ismételten cáfolta az MTI-nek, hogy augusztus 11-én hatósági segítséggel került volna sor a mintavételre az üzem területén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek