November 7-én népszavazás lesz Gibraltár státusáról
A gibraltári kormány november 7-ére írja ki a népszavazást a brit koronagyarmat jövendő státusáról - jelentette be kedden Peter Caruana kormányfő.
Dátum: 2002-09-04 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:04.164516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A referendum a helyi kormány válasza arra a brit-spanyol tervre, hogy London és Madrid megosztja a szuverenitást az Ibériai-félsziget déli csúcsán fekvő hat négyzetkilométernyi terület fölött.
A mintegy 30 ezer lakos szinte kivétel nélkül ellenzi ezt a megoldást - írta a dpa.
Amikor öt héttel ezelőtt felmerült a referendum terve, mind Spanyolország, mind Nagy-Britannia közölte, hogy nem fogadja el az egyoldalúan - brit jóváhagyás nélkül - megrendezendő népszavazást, eredményét semmisnek fogja tekinteni.
A Gibraltárral kapcsolatos brit-spanyol vita csaknem 300 éve tart: 1704 óta, amióta Nagy-Britannia megszerezte magának e sziklás félszigetet a spanyol örökösödési háborúban. London az idén szánta rá magát, hogy megosztja a szuverenitást Madriddal.
"A helyi lakosság beleegyezése nélkül Londonnak nincs joga megállapodni Madriddal a terület jövőjéről. A gibraltári kormány minden erejével nemleges voksolásra buzdítja a lakosságot" - hangoztatta a népszavazás időpontjáról tett bejelentésekor Caruana.
MTI - fidesz.hu