Palesztin beékelődésbe menekültek el kitelepített fiatal zsidó aktivisták
A Gázai övezeti Gadidból kitelepített több tucatnyi fiatal zsidó aktivista pénteken behatolt a Gus Katif teleptömb területén lévő palesztin beékelődésbe, miután elmenekültek az őket szállító autóbuszról - közölte egy katonai szóvivő.
Dátum: 2005-08-19 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:30.434803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendvédelmi erők a fiatalok felkutatására indultak. A fiatalokat péntek hajnalban telepítették ki Gadidból, és Izrael felé szállították őket, amikor a földközi-tengeri Mavaszi palesztin településnél kitörtek a buszból.
A Sirat Hajam és Kfar-Jam kiürített telepek közelében fekvő Mavaszi palesztin településen csütörtökön kijárási tilalmat vezettek be, hogy megvédelmezzék a telepeseket és a katonákat a kivonulás idején.
MTI - fideszfrakcio.hu