Közzétették a prágai tavasz leverése szlovák áldozatainak listáját
Közzétették Szlovákiában pénteken az interneten mindazoknak a szlovákoknak a nevét, akik az akkori Csehszlovákia elleni, a szovjetek vezette 1968-as invázió során vesztették életüket.
Dátum: 2005-08-19 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42177
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:31.044341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizenkilenc szlovák esett áldozatául a prágai tavasz, az Alexander Dubcek nevéhez fűződő "emberarcú szocializmus" megvalósítását célzó kezdeményezés eltiprásának. Többségükkel golyó végzett, néhányukat szovjet katonai járművek gázolták el. A Varsói Szerződés csapatai bevonulásának kezdetétől novemberig további mintegy 130 ember sérült meg - mondta el Patrik Kosicky, a Nemzeti Emlékezet Intézetének munkatársa sajtótájékoztatón.
Az intézet azt tervezi, hogy jövőre közzéteszi a kommunista rendszerrel való szembenállásuk miatt 1968 és 1989 között kivégzettek listáját.
MTI - fideszfrakcio.hu