Erős nemzettel Európában
"Nemzeti Összefogás Európában" címmel tartotta meg pénteken délután a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség augusztus 20-i megemlékezését, amelynek díszvendégei Mádl Ferenc távozó államfő és felesége, Mádl Dalma asszony voltak. A rendezvényre meghívást kapott a magyar közélet számos kiemelkedő személyisége, több jeles művész és tudós fogadta el a Szövetség meghívását.
Dátum: 2005-08-19 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:31.610951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alapvető kérdéseket kell feltennünk Magyarország uniós csatlakozását követően, amelyeket a következő időkben meg kell vitatnunk és meg kell válaszolnunk. Ezek közül a legfontosabbnak azt nevezte, hogy tudjunk élni az EU által kínált lehetőségekkel, és az integráció számunkra fontos ügyeit, - mint az emberi és közösségi jogok, az önrendelkezés kérdése vagy az önkormányzatiság, az autonómia - össze tudjuk kapcsolni a saját nemzeti célkitűzéseinkkel, és képesek legyünk felhasználni mindezeket a magyar nemzet javára. Az a kérdés - összegezte -, hogy össze tudjuk-e kapcsolni az európai integrációt a magyarság integrációjával. Ezt a kihívást történelmi lehetőségnek nevezte arra, hogy megtörténhessen a magyar nemzet újraegyesítése.
Szembenézés, közös célok, összefogás
"A családok és a nemzet egységét, a nemzetet és a nemzeti kultúrát védő politika nemhogy nem ellensége bármiféle globális, összemberi szemléletnek, de egyenesen előfeltétele annak" - szögezte le ünnepi beszédében Orbán Viktor. Államalapító szent királyunk tettei azt mutatják: nem lehet a magyarságot Európa részévé tenni, ha előbb nem épít egy erős nemzetet. És nem lehet erős nemzetet építeni, ha nem szilárdítja meg akkor a nemzetet alkotó közösségeket. E szerint a "magunk példáján tanulva" azt is mondhatjuk, hogy a kormányok sokat tehetnek a családokért, a nemzeti kultúra megerősödéséért és az európai közösség értékeinek megszilárdításáért. Az Árpád-házi királyok üzenete az lehet, hogy "csak megőrizve lehet meghaladni, és csak meghaladva lehet megőrizni" - tette hozzá hangsúlyozva, hogy ma is ez lehet a nemzet egyesítéséhez, az összefogás megteremtéséhez és a közös felemelkedéshez vezető út.
Nemzeti érdekképviselet kell
Az Európai Unió megnyitja az utat a magyar nemzet újraegyesítéséhez, feltéve, hogy a szétszabdalt magyarságot képesek vagyunk egyetlen gazdasági övezetté szervezni - jelentette ki. Aláhúzta, hogy meg kell érteni: a határon túli magyarok ügye nem ideológiai vagy pártkérdés, hanem "olyan lehetőség, amely közös hasznot, gazdasági erőforrást kínál a mai határokon belül élő magyarok számára is". A Fidesz elnöke szerint Magyarországon még hiányzik az erős nemzettudat, amely a szomszédos országokban már általános, az a vélekedés, hogy egy hely van csak a világon, ahol mi vagyunk a legfontosabbak, ahol mások érdekei nem előzhetik meg a miénket: ez pedig a hazánk. Elmondta: a XXI. században azok a nemzetek kerülnek lépéselőnybe, ahol a nemzeti érdekeket felismerve, azok mellett tántoríthatatlanul kiállva dolgoznak a kormányok, képviselve azt az európai érdekérvényesítés legmagasabb szintjein is. Nekünk magyaroknak érdekünk, hogy az európai egyesítés korszelleme fennmaradjon, az, hogy az Európai Unió bizonyítani tudja életképességét és megmutassa: az európai népek együtt nagyobb biztonságot, több munkahelyet és magasabb életszínvonalat tudnak teremteni polgáraik számára, mint külön-külön - húzta alá.
Szembe kell nézni a valósággal
Szent István királyunk biztonságot, hitet adott, távlatokat nyitott és erős nemzetet teremtett - hangsúlyozta. Mint mondta, az európai népek története az erős nemzetek felemelkedésének példatára. "Egy nemzet akkor erős, ha van bátorsága szembenézni múltjával és jelenével, ha vannak közös céljai és mindenki tagja, részese lehet a közös céloknak, a nemzet közös nagy szabású vállalkozásainak" - fűzte hozzá. De vajon erős-e ma a magyar nemzet? - tette fel a kérdést. Kifejtette: úgy tűnik, hogy a kirobbanó sikerről és nagy jólétről beszélő politikusoknak nincs bátorságuk a valósághoz. A rendszerváltoztatás, a polgári kormányzás, majd a jóléti rendszerváltás után nincsenek közös céljaink sem, amelyek összetarthatnák a nemzetet. "Ha mi nem leszünk elég bátrak, hogy szembenézzünk a valósággal, amíg nem leszünk képesek újra közös célokat megfogalmazni, amíg nem találjuk meg a módját, hogy minden magyar részesévé váljon a közös céloknak, addig a magyar nemzet lesz erős, addig nem lesz közös felemelkedés, addig nem leszünk urai az életünknek" - szögezte le. Mint mondta, be kell vonnunk az embereket a nemzet fontos döntéseibe, és vissza kell adni a demokráciába, a szabadságba vetett hitet.
A pártok feladata a közjó szolgálata
Jelenits István teológusprofesszor kifejtette: a Himnusz ima formája a magyarokat Isten választott népekeként jeleníti meg, amely éppúgy, mint a bibliai kiválasztottak, egy személynek köszönhetik hazájukat, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. De vajon mindez csak egy lelkes hazafi álma? - tette fel a kérdést. II. János Pál a közép és kelet-európai rendszerváltozások okairól írt gondolatait idézve hangsúlyozta: "nem lehet eredményesen munkálkodni ott, ahol az emberi szabadság-igény nem részesül megfelelő tiszteletben". Mint mondta, csak az igazságosság elvére, a szeretet erejének vállalása segíthet csak a nemzetek belső megosztottságának megszüntetésében.
"A pártoknak nem az a dolguk, hogy egy rész, egy nemzetrész érdekeit képviseljék a többivel szemben és igyekezzenek azt az államban érvényre juttatni, hanem az, hogy őszintén munkálkodjanak a maguk felfogása szerint a közjó szolgálatán" - jelentette ki.
Jót cselekedni közösen és egymásért
Vízi E. Szilveszter előadásában a tudomány szerepéről szólva a nemzet szolgálatának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a közjót az igazság teremti meg, és a szeretet élteti, továbbá a szellemi és az anyagi javak sem használhatók fel erkölcsi értékválasztás nélkül. Aláhúzta: az Európai Unió lehetőséget kínál a magyarság Trianonban kapott sebeinek gyógyulásához. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke Széchenyi István szavait idézve beszélt a polgár teendőiről: "erkölcsi felelősséggel és szakmai tudással állni helyt minden kisebb és nagyobb közösségben". Csak akkor vagyunk méltó örökösei Szent Istvánnak, ha közösen és egymásért cselekszünk jót - zárta előadását a professzor.
Forrás (kép és szöveg): s.p. - B.E. Fidesz Webszerkesztőség, 2005. augusztus 19.