Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betiltották Fehéroroszország egyetlen református gyülekezetét

Minszk városi bírósága pénteken Fehéroroszország egyetlen református gyülekezetének betiltásáról döntött. A betiltást azzal indokolták, hogy a református közösség nem regisztráltatta magát újra a felekezetekről szóló, 2003 szeptemberében elfogadott új törvénynek megfelelően.


Dátum: 2005-08-19 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:32.208170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Liavon Lipen református lelkész a bíróság előtt kijelentette: politikai ügyről van szó, és a testület a hatóságok parancsára hozta meg döntését.

"Nem fogadhatjuk el az új, diszkriminatív törvényt a felekezeti szervezetekről, mert megsérti a lelkiismereti szabadságot. Követeljük történelmi épületeink visszaadását és az üldözések befejezését" - mondta Lipen, akinek közössége 1992 óta létezik Minszkben, de nincsen temploma, és más szervezetektől béreltek helyiségeket.

Fehéroroszországban három református templom volt az 1917-es forradalom előtt, de ezeket átadták a pravoszláv egyháznak, és a hatóságok nem hajlandók visszaadni őket a protestánsoknak. A reformátusok 1553-ban jelentek meg az országban, számos templomot építettek, de sokat szenvedtek az ellenreformáció során, majd a szovjet időkben. Lipen tiszteletes gyülekezete az ő hagyományaikat próbálja feleleveníteni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek