Leszakadt egy kis híd salzburgban
Harmincegy ember megsérült, miután az ausztriai Salzburg közelében pénteken este összeomlott egy fából épült keskeny gyalogoshíd egy popzenei fesztiválon.
Dátum: 2005-08-20 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:33.102424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerencsétlenül járt emberek többnyire töréseket és zúzódásokat szenvedtek. Egyikük állapota sem életveszélyes, tizenegy személyt mindazonáltal kórházba kellett szállítani - jelentette az APA osztrák hírügynökség a vöröskereszt helyi szervezetének vezetőjére hivatkozva. A Salzburgring motoros versenypályán tartott, többféle zenei stílusirányzat képviselőit felvonultató fesztiválon mintegy 43 ezer néző vett részt. A balesetet az okozta, hogy összeomlott a színpadra vezető keskeny gyalogoshíd, amikor a Queens Of The Stone Age amerikai együttes tagjai áthaladtak rajta.
MTI - fideszfrakcio.hu