Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári fordulatot hajtottunk végre


Dátum: 2002-02-12 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:17.269344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Kongresszus, kedves Barátaim!

Az én tisztem az országgyűlési képviselőcsoport beszámolójának szóbeli kiegészítése. Mielőtt azonban ebbe belekezdenék, egy szomorú kötelezettségnek teszek eleget. A Fidesz frakció a legutóbbi kongresszus óta három képviselőjét vesztette el: Rajcsányi Péter, Gyuricza Béla és Buza Attila már nem lehetnek többet velünk. Az ő munkájukat mi fogjuk folytatni. Szeretném bejelenteni, hogy a Fidesz frakció és a Fidesz létrehozta a Buza Attila-emlékdíjat, amelyet minden évben az önkormányzatok napján fogunk átadni annak a személynek, aki a legtöbbet tett az önkormányzatokért Magyarországon. Kedves Barátaim, arra kérlek benneteket, hogy eltávozott képviselőtársaink emlékének egyperces néma felállással adózzunk.

Köszönöm.

Tisztelt Kongresszus, kedves Küldöttek! Nagy vállalkozásba fogott a Fidesz három éve, amikor belevágott az ország kormányzásába. A Fidesz fiatal, lendületes, határozott és józan kormányzást folytatott. Sok bajjal, rossz beidegződéssel kellett megküzdenünk. A természet romboló erői mellett a bukott szocialista rendszer örököseinek politikai ellenállásával is küzdenünk kellett. A Fidesz képviselőcsoportja az Országgyűlésben biztos támasza a kormánynak országépítő tervei megvalósításában, az emberek életkörülményeinek javítására és gyarapodására irányuló erőfeszítéseiben. Mint a legnagyobb kormányzó párt, mi viseljük a legnagyobb felelősséget a kormányprogram teljesítéséért. A parlamenti frakció biztos támogatásával Orbán Viktor polgári kormánya fordulatot hajtott végre az országban. 1998 óta végre az országban nem arról beszélnek a politikusok, hogy mit miért nem lehet megvalósítani, hanem arról, hogy hogyan legyünk úrrá a nehézségeken, hogyan kezdjünk hozzá közös álmaink megvalósításához.

Kedves társaim, tisztelt Kongresszus!

Frakciónk a parlamenti támadások össztüzében is megfelelt a kormányt támogató kötelezettségének, s fegyelmezett, egységes, biztos hátteret biztosított az Orbán Viktor által vezetett kormánynak. Örülünk a közös eredményeknek, annak, hogy Magyarország maga mögött hagyta a legnehezebb esztendőket, és az ország lakosai egyre több jel szerint újraéledő bizalommal tekintenek a jövőbe. Örülünk annak is, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban jelentősen növekedett a kormányba vetett bizalom, az emberek egyre nagyobb számban ismerik el a kormányzat és a Fidesz - Magyar Polgári Párt erőfeszítéseit. Különböző felmérések szerint, ha most vasárnap lennének a választások, akkor ismét a Fidesz alakíthatna kormányt.

Persze tudjuk, hogy a választások nem a jövő vasárnap, hanem tavasszal lesznek, jósolja csak Lengyel László független szocialista tanácsadó az ellenkezőjét.

A jövő tavaszig még nagyon sok a Fidesznek és kormánynak a teendője. Számunkra, Fideszesek számára megtisztelő az emberek növekvő, belénk és a polgári kormányba vetett bizalma. Ez bennünket nem elbizakodottá tesz, hanem erőt ad az előttünk álló feladatok végrehajtásához. Ez a bizalom, a polgárok támogatása, visszaigazolás, hogy érdemes a közös célok megvalósításáért áldozatot hozni, ha nem is szemvillanásnyi idő alatt, de reális időn belül meghozza a valódi eredményeket. Nem tudunk varázsolni, mint Harry Potter, de vannak nagyra törő terveink, és kitartó munkával képesek vagyunk azt megvalósítani.

Tisztelt képviselő társaim, kedves Kongresszus!

A bizalomnövekedés szinte mindenütt érzékelhető. Jó úton jár a gazdaság, újjáéledt az emberek jövőbe vetett hite, a családtámogatási, lakástámogatási rendszer működik, beindult a Széchenyi program, a bérek, a nyugdíjak az áraknál jobban emelkednek, a társadalom nagy többsége elkezdte érezni a gazdasági növekedés hatásait saját mindennapjaiban. Még az ellenzék is a Fidesz győzelmét jósolja, hiszen nem győzi az erre az esetre szóló koalíciós variációkkal ijesztgetni a gyanútlan magyar polgárokat.

Kedves barátaim!

Nem elhanyagolható az a siker sem, amit az elmúlt időszakban arattunk: a dabasi választás eredménye. A dabasi választáson, és hadd ismételjem meg az eredményt, hiszen olyan jól esik ezt kimondani: Dabason és környékén a kormánykoalíció Fideszes jelöltjére a polgárok 54%-a szavazott, míg a szocialista ellenzék jelöltje 39%-ot, az SZDSZ pedig 2,94%-ot kapott. A Fidesz frakciója Szűcs Lajos győzelmével így már 142 főt számol.

Tisztelt Kongresszus!

Mindaz, ami az elmúlt három évben történt, jó reményt teremt arra, hogy a rendszerváltozás óta a Fidesz legyen az az első politikai erő, amely újabb négy évre bizalmat kap a polgároktól az ország kormányzására. Az elmúlt három év egyik legfontosabb eredménye éppen az, hogy a polgári kormány képes volt új utakat keresni, és ez vezetett az áttöréshez az otthonteremtés, a családpolitika és az oktatás területén is.

Kedves Barátaim!

Ki hitte volna, akár két esztendővel ezelőtt is, hogy világos, határozott politikával és az állam segítségével 27%-ról 4%-ra lehet leszorítani a lakáshitel-kamatokat. Most éppen azok bírálják, kritizálják hangosan a kormány politikáját, lakáspolitikáját, akik évtizedes kormányzásuk alatt csak a lakásreform lehetetlenségéről beszéltek, és akiknek ennek a válságnak a megoldására hosszú évek alatt egyetlen épkézláb ötletük sem volt. Tagadni, bírálni, csak a bajokról beszélni persze mindig könnyebb, mint dolgozni és nekivágni a hosszú évtizedek óta reménytelennek ítélt dolgok megoldásának.

Tisztelt Kongresszus!

A retorika jól bevált szabályai szerint a Fidesz kongresszusán csak a Fideszről lenne szabad beszélnünk. Mi azonban - Fideszes képviselők - az Országgyűlésben rendre vitázunk az ellenzékkel, ezért néhány szót talán érdemes erről a ma nagyon hálás témáról is beszélni, az ő programjukkal foglalkozni, hiszen jövőre a Fidesz és a mai ellenzék programja között választhatnak a polgárok. Az ellenzék alatt többnyire az MSZP-t értem, az SZDSZ lényegében nem jelent külön kategóriát, hiszen nem más, mint az MSZP segédcsapata, a MIÉP pedig egyszerre ellenzéke a kormánynak és az ellenzék többi részének. Egyetértek miniszterelnök úrral abban, hogy a mai ellenzéknek nincsen jövőképe. De vajon van-e programja? Sokan azt állítják, hogy programja sincsen. Én nem értek egyet ezzel a sommás ítélettel, igazságtalannak tartom. Az ellenzéknek persze rengeteg baja van, a szocialisták látszólag bővelkednek a miniszterelnök-jelöltekben, de valójában az eddig komolyan felmerült három-négy név kizárólag a Kádár-korszak utolsó, a választók 90%-a által 1990-ben demokratikusan leváltott kormány tagjaiból kerül ki.

Nézzük csak: Horn Gyula külügyminiszter, Kovács László külügyminiszter-helyettes, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Németh Miklós miniszterelnök volt ebben az utolsó kádárista kormányban.

Mi a lelátókról természetesen érdeklődéssel figyeljük a miniszterelnök-jelölő meccset, de hozzáteszem és megjegyzem, hogy a Fidesz számára a döntetlen is megfelel. Az ellenzéknek nem az a baja, hogy nincs elég miniszterelnök-jelöltje, hanem az, hogy a jövő Magyarországát a múlt embereivel és a múlt programjával nem lehet létrehozni.

Az ellenzék programja az elmúlt három év tanulságai, vagy akár hosszabb idő tanulságai alapján három elemből épül fel.

Az első eleme az, hogy ma is mindent ugyanúgy csinálnának, mint a 94-98 közötti ciklusban. Azaz az úgynevezett Bokros-csomag tünetcsoport nevű betegségben szenvednek.

A Fideszes kormányzás első évében rögvest újabb csomagot követeltek, a Bokros-csomag által okozott sebeket begyógyító Fideszes javaslatokat, mint például a GYED bevezetését, a GYES és a családi pótlék alanyi jogúvá tételét, vagy a tandíj eltörlését, még ellenzékből is ellenezték, és ha tehették, mindig leszavazták. Ha visszakapnák a kormányrudat, ismét csak ezt tennék. Újabb csomagokat csinálnának, ismét elvennék a GYED-et, bevezetnék a tandíjat.

Tisztelt Kongresszus!

Az ellenzék programjának második eleme csupa olyan ötletekből áll, amelyek a kormány hosszabb távú tervei között is szerepelnek, de még nem sikerült őket megvalósítani, vagy reálisan nem megvalósíthatóak. De közös jellemzője ennek a két csoportnak, hogy az ő kormányzásuk alatt őnekik eszükbe sem jutott ezeket bevezetni. Pedig milyen jó lenne, ha mondjuk, 2001-ben az MSZP-SZDSZ által bevezetett, az SZDSZ közismerten nagy szürkeállományából kipattant és kidolgozott, alaposan végiggondolt "bébi-hitel" jogosultjai már 6 éves szülinapjukat ünnepelhetnék. Milyen jó lenne, ha már '95-ben lerövidítették volna hat hónapra a katonai szolgálatot, amit ez a kormány vezet be, s akkor ma már kicsit közelebb lennénk a hadkötelezettség eltörléséhez. De az sem lett volna a magyar nyugdíjasok ellenére, ha 1995-ben a nyugdíjakat elértéktelenítő Bokros-csomag helyett a mostani kormány által bevezetett magas nyugdíjas inflációs kosár szerint emelték volna a nyugdíjukat. S hozzáteszem, a tandíj bevezetése helyett a magyar diákok már '95-ben is jobban örültek volna a Fidesz-kormány által javasolt ingyenes nyelvvizsgának.

De a legkülönösebb ötlet, amit az elmúlt tíz évben kitaláltak, vagy hallottam, az a szocialisták azon követelése, hogy a kormány vezesse be a szabad szombatot. Én 10 millió polgártársammal együtt úgy tudom, hogy ez 25 éve így van. Ez azonban fölveti bennem azt a gyanút, hogy mit tennének a szocialisták kormányon a szabad szombattal. Talán azt is elvennék?

Ha visszakapnák a kormányrudat, ismét csak azt tennék, amit eddig, azaz semmit, mert a kormányrúdnál rendre elillan fantáziájuk és elfelejtik ígéreteiket. Ezt láttuk már mi is és a magyar polgárok is 1994-ben; a kampányban ígéretet tettek mindenkinek, és mi lett belőle? Bokros-csomag. Még egyszer nem fognak bedőlni. Az ellenzék programjának harmadik eleme világosan kirajzolódik a parlamenti szavazási szokásaikból. Hiszen ők nemcsak a Bokros-csomag Fideszes eltörlésekor mondtak mindenre nemet, hanem a kormány jövőt építő javaslataira is. Ellenzékből is ellenezték és ellenzik a minimálbér kétszeresére emelését, a kiegészítő családi pótlékot, a gyermekek után járó adókedvezményt, a kormány lakástámogatási rendszerét, illetve a rugalmas nyugdíjba vonulás és diákhitel kormányzati terveit. Ellenezték, hogy az autópálya-építéseknél magyar vállalkozók is kapjanak esélyt, de ellenezték a kormány gáz- és villanyárak csökkentésére való erőfeszítéseit is. Ellenezték a millennium méltó megünneplését. Ha a kormány integrációpárti, akkor ők arra is nemet mondanak, leszavazzák a jogharmonizációs médiatörvényt, az Unió munkavállaló-barát irányelveit a magyar jogba már most átemelő Munka Törvénykönyvét. Nekik nem baj, ha ez hátráltathatja az európai uniós csatlakozást. S vonatozik ez mindenre, amit a kormány csinál. Ha visszakapnák a kormányrudat, ismét csak ezt tennék. Elvennék a családi adókedvezményt, leszorítanák a minimálbért és elvetnék a diákhitelt.

Tisztelt Kongresszus!

A Fideszt és a polgári kormányt nem az elmeszesedett, bukott szocializmus gyakorlatainak és a közelmúltnak az újjáélesztése érdekli, hanem épp a rossz beidegződésektől, a szocialista rendszer rossz hagyományaitól való megszabadulás. Egyszóval a jövő. A jövő bennünket azért érdekel, mert életünk hátralévő részét, még lehetőleg hosszan, abban kívánjuk eltölteni. A múlt nemzetet erősítő hagyományaiból meríthetünk erőt, és megfogadjuk Széchenyi István szavait: "Nem nézek én, megvallom annyit hátra, mint sok hazánkfia, hanem inkább előre. Nincs annyi gondom tudni, valaha mik voltunk, de inkább átnézni, idővel mik lehetünk, és mik leendünk. A múlt elesett hatalmunkból. A jövendőnek azonban urai vagyunk. Ne bajlódjunk azért, hiábavaló reminesztenciákkal, de bírjuk inkább elszánt hazafiságunk hív egyesülésünk által drága anyaföldünket szebb virradásra."

Tisztelt Kongresszus!

Ezeknek az előrebocsátásával kérem, hogy a kongresszus vegye tudomásul a Fidesz-frakció beszámolóját.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Kapcsolódó elemek