Romániában is a víz az úr
Hivatalosan tizennégyre emelkedett szombatra a romániai árvíz halálos áldozatainak száma, s az esőzések most már az ország harminc megyéjét érintik.
Dátum: 2005-08-20 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:35.192366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasile Blaga belügyminiszter szombati nyilatkozata szerint hivatalosan tizennégyre emelkedett azoknak a száma, akik az esőzések és áradások miatt vesztették életüket az elmúlt napokban, három embert pedig eltűntté nyilvánítottak. A szomorú mérleg tovább romlott, hiszen az előző napon még csak kilenc halálos áldozatot tartottak nyilván. Közülük hatot villám sújtott agyon, nyolc pedig a vízbe fulladt. Szeben megyében pénteken a víz elsodort egy tizenegy éves kisfiút. Suceava megyében a Suceava folyó felett leomlott egy gyalogos híd, magával rántva a folyóba két személyt. Botosaniban (ahol egy nappal korábban egy kilencéves kislány vesztette életét) újabb két ember lelte halálát - az egyik vízbe fulladt, a másikat villám csapta agyon.
A híradások szerint azonban a természeti csapás közvetett módon más életeket is kioltott. A hivatalos kimutatásban ugyanis nem szerepel az a hetven éves Kolozs megyei asszony, aki szívinfarktust kapott, amikor meglátta, hogy házát elöntötte a víz. Románia déli részén egy férfi életét egy leszakadt, magas feszültségű vezeték oltotta ki. A belügyminiszter által közölt szombati összesítések további romlásról tanúskodnak. Az országnak immár harminc megyéjét érintik az esőzések és áradások (pénteken még csak 29-ről volt szó), nagyobb károk húsz megyében keletkeztek. Az elárasztott települések száma az egy nappal korábbi 4164-ről 5444-re emelkedett. Az árvíz eddig 1301 házat rongált meg (egy nappal korábban még csak 1195 volt a számuk), a lerombolt lakhelyek mennyisége pedig a péntekig összeszámolt 142 helyett szombaton már 196 volt. Az elöntött termőföldek összterülete már meghaladja a 33 ezer hektárt. A Magyarországról esetleg Bukarestbe utazni kívánók számára fontos tudni: el kell kerülni az Olt völgyét. Ott már pénteken állt a vasúti forgalom, mert a sínekre kövek és földdarabok estek, emiatt eleve le akarták zárni az ott haladó autóutat is. A természet azonban maga tette ezt meg azzal, hogy szombatra a hegyről sziklák gördültek rá.
MTI - fideszfrakcio.hu