Maradnak a katonák
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy az elkövetkező négy évben is a jelenlegi magas szinten tartja Irakban állomásozó katonáinak létszámát - jelentette ki helyi idő szerint szombat este Washingtonban Peter Schoomaker vezérezredes, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke.
Dátum: 2005-08-21 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:39.016635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amerikai újságíróknak adott nyilatkozatában Schoomaker vezérezredes azt hangoztatta, hogy országa "a legrosszabb esetre" készül fel, ezért a jelenlegi tervezés értelmében az elkövetkező négy évben, azaz 2009-ig a jelenlegi, a százezret jelentősen maghaladó szinten tartja katonáinak létszámát Irakban. Jelenleg 138 ezer amerikai katona állomásozik a közép-keleti országban. A vezérezredes azt hangoztatta, hogy a katonák tervezett létszámára az ottani parancsnokok tesznek javaslatot és a végső döntést George Bush elnök hozza majd meg. Schoomaker nyilatkozata röviddel azután hangzott el, hogy amerikai kormánykörökben sejteni engedték: nem kizárt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén az elkövetkező évben csökkenhet az amerikai katonák létszáma Irakban. Az idézett források szerint mindez az ottani politikai és biztonsági helyzet stabilizálódásának a függvénye. A vezérezredes nem bocsátkozott jóslásokba a remélt stabilizálódás várható menetét illetően. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy az amerikai haderő a jelenlegi létszámban állomásozhat Irakban az elkövetkező években is, hogy felvegye a harcot a lázadókkal.
MTI - fideszfrakcio.hu