Veszélyben az osztrák kormánykoalíció?
Susanne Riess-Passer pártelnök-alkancellár a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 12 órán át tartó vezetőségi ülésén győzött a Jörg Haiderrel való viszály magját alkotó konkrét kérdésben, ám a szükségesnél messze több funkcionárius rendkívüli kongresszust indítványozott, s erre az esetre Riess-Passer lemondását helyezte kilátásba. Ezt viszont nem fogadja el a koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP), így fennáll a lehetőség, hogy a kormány széthullik és még idén előrehozott választásokat tartanak.
Dátum: 2002-09-04 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:05.035425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 43 tagú pártelnökség kedden megkezdett és szerdán hajnali 5 óra körül véget ért maratoni ülésén Riess-Passer szerint megerősítették a testület korábbi határozatát, amely szerint Jörg Haider volt pártelnök követelésével ellentétben az FPÖ továbbra is támogatja a kormány célkitűzéseit, s ezen belül a jövőre ígért adóreform elhalasztását. Ám a 750 kongresszusi küldött közül kedd estére a szükséges harmadnál jóval több, 380 követelte a rendkívüli kongresszus összehívását, amelyet előre láthatólag október 13-án tartanak meg "Vadászbombázók helyett adóreformot" címmel.
Riess-Passer korábban a rendkívüli kongresszus esetére lemondását helyezte kilátásba. Kedden azt mondta, nincs kifogása a tanácskozás ellen, szerdán reggel azonban a párt elnökségi ülése után újra kijelentette: ha megtartják a kongresszust, lemond.
Jörg Haider, aki az országos politikából való bejelentett visszavonulása jegyében távol maradt az elnökségi üléstől, közben azt üzente, hogy nem ragaszkodik a kongresszushoz.
Wolfgang Schüssel kancellár (ÖVP) viszont a televízióban kedden késő este kijelentette: továbbra is Riess-Passert tekinti partnerének az FPÖ-ben, s esetleges távozását - más szóval Haider visszatérését a pártelnöki tisztségbe - az ÖVP nem fogja tétlenül szemlélni.
A pártelnökségi ülés és előzményei világossá tették, hogy nyílt ellenállás támadt Haiderrel szemben a pártban s elmúltak azok az idők, amikor az FPÖ pragmatikus szárnya - amelynek a hívei a kormányban képviselik a pártot - kesztyűs kézzel kezelte a volt elnököt. Ugyanakkor a jelek szerint a bázis - mint eddig mindig - nagyrészt Haidert támogatja, aki egészen az 1999-es általános választásokig mindig sok szavazatot hozott, s a funkcionáriusok megfeledkeznek arról, hogy az FPÖ Haider választási harcban való részvétele ellenére az azóta tartott tartományi választásokon az FPÖ súlyos kudarcokat szenvedett.
A kormány a Haider által követelt adóreformot az árvízre hivatkozva halasztotta el, de tény, hogy a gazdasági helyzet amúgy sem tette volna azt lehetővé. A halasztásról szóló döntést azonban a felmérések szerint a lakosság - és az FPÖ-hívek - többsége is támogatja.
A Haider "bekiáltásaira" ritkán reagáló Schüssel szerda esti kijelentései világossá tették, hogy ha netán az FPÖ az eddigitől eltérő irányvonalat követne a koalícióban, az ÖVP nem vállalná tovább az együttműködést. Ez a koalíció széthullását és előrehozott választásokat jelentene, továbbá a felmérések szerint a mai ellenzék hatalomra kerülését hozhatná, mivel éppen Haider magatartása nyomán a koalíció mostanra elvesztette többségét.
MTI - fidesz.hu