Természetfilm-fesztivál
Véget ért az első Országos természetfilm-fesztivál, amelyet a Csongrád megyei Pusztaszeren rendeztek az öt éve elhunyt kiváló ornitológus, természetvédő és tanár, Csizmazia György emlékére.
Dátum: 2005-08-21 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:41.734532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fesztiválra hatvan mű érkezett, amelyek többsége a Magyar Televízió és a Duna Tv műhelyeiben készült, de magán produkciós cégek és határon túli alkotók is indultak a megmérettetésen. A fődíjat Méry Zsuzsa A pocsolya című alkotása nyerte. A zsűri ezen kívül Szabados Tamás Tekeres-kút, Bubryák István A csend hangjai, Moldoványi Judit A nyolclábú buckalakók című alkotását díjazta. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium különdíját Sibalin György Farkasok a láthatáron című produkciója nyerte el. A versenyen három szakmai különdíjat is kiosztottak, amelyekkel Szabó D. Zoltán Partifecske - a folyók madara, Tóth Zsolt Marcell Egy nap pompa - tiszavirág, valamint Hencz Alajos Törvény című alkotásait ismerték el. Csabai Ferenc, a rendezvény egyik szervezője elmondta: a versenyre a növények és állatok életét, a Kárpát-medence valamely jellegzetes természeti táját bemutató alkotással lehetett jelentkezni, ugyanakkor valamely extrém sportot természetes környezetében bemutató művel, illetve a négy őselem témáját absztrakt módon feldolgozó kísérleti filmmel is indulhattak a filmesek. A szervező hangsúlyozta, hogy Magyarországon első ízben kerül sor olyan seregszemlére, melyen kizárólag természetfilmeket mutatnak be. A szervezők hagyományteremtő szándékkal hívták életre a versenyt, így jövőre is megrendezik, amikor is kiderül, hogy a viszonylag hosszú forgatási időt igénylő természetfilmek bemutatására az éves, vagy a biennále rendszerű megmérettetés az alkalmasabb.
MTI - fideszfrakcio.hu