Kormányzati kampány az adófizetők pénzén
A nyár folyamán a kormány semmilyen érdemleges lépést nem tett a gazdaság gondjainak orvoslására. Ehelyett folytatódott a dumakormányzás és a mértéktelen pénzszórás kampánycélokra. Erről Rogán Antal beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-08-21 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:42.329082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az adófizetők pénzén reklámozta magát a kormány a nyár folyamán. Így népszerűsítették a százlépés programját, a Kóka-féle gazdasági sikereknek elkönyvelt lépéseket, és ilyen módon folytatták az sms-kampányt is - hangsúlyozta Rogán Antal. Hozzátette: mindeközben egyáltalán nem foglalkoztak a valós gondok megoldásával, ami igen csak felelőtlen, hiszen az ország pénzügyi válságban van, amit alátámaszt, hogy a költségvetés deficitje augusztus végére elérheti az egész évre előirányzott szintet.
- Anyaotthonok és nyugdíjas otthonok nem kapták meg a normatív támogatást a MÁV-nál történtekről és a privatizációs botrányokról nem is beszélve - emlékeztetett a képviselő. Kiemelte: a munkanéküliség adatai is siralmasak, hiszen a beígért négyszázezer új munkahely helyett ugyanennyi tartós munkanélkülivel számolhat az ország.
- A benzinárak soha nem látott növekedése is elkerülte a kormány figyelmét, pedig a jövedéki adó módosításával mérsékelhetnék a benzinárak elszabadulását - mondta. Kijelentette: a Fidesz nem partner a dumálásban, ezért csak akkor ülnek egy asztalhoz az ország vezetésével, amennyiben valós problémák valós megoldása a tét. Erre a Fidesz javaslatokat fog kidolgozni és megbeszélést kezdeményez a költségvetésről, a privatizációs botrányok kivizsgálásáról, a munkanélküliség orvoslásáról valamint a benzin árának, illetve a jövedéki adó mérsékléséről, hiszen ez utóbbi kapcsán már létező módosító indítvány van a parlament asztalán. A kidolgozott javaslatokat egy hét múlva tárja a Fidesz a nyilvánosság elé, és reméli, hogy érdemi egyeztetésre bírja a kormányt.
fideszfrakcio.hu