Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jaruzelski bocsánatot kért a lengyelek 1968-as bevonulásáért Csehszlovákiába

Wojciech Jaruzelski volt lengyel államfő vasárnap bocsánatot kért a csehektől azért, hogy 1968 augusztusában a lengyel hadsereg a Varsói Szerződés további négy tagállamának fegyveres erőivel együtt megszállta Csehszlovákiát.


Dátum: 2005-08-22 07:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:45.269858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Fáj és gyötör ez a lépés. Nagy sajnálattal tekintek vissza rá, de akkor nem tehettem másként" - jelentette ki a ma 82 éves Jaruzelski, aki 1968-ban Lengyelország védelmi minisztere volt. A Varsói Szerződés öt országa - köztük Magyarország - csapatai azért vonultak be 1968 augusztusában Csehszlovákiába, hogy erőszakkal vessenek véget az Alexander Dubcek nevével fémjelzett reformfolyamatnak. A bevonulásnak az első héten több mint nyolcvan halálos áldozata volt. A cseh parlament tavasszal döntött az áldozatok és hozzátartozóik kárpótlásáról. Jaruzelski kifejtette: védelmi miniszterként teljesítenie kellett a politikai döntéseket, de később rájött, hogy ez nagy hiba volt. "Mivel részt vettem az akcióban, most bocsánatot kérek ezért" - mondta a közszolgálati Cseh Televíziónak adott interjújában.

Václav Klaus cseh államfő szerint Csehszlovákia 1968-as megszállását nem szabad elfeledni, hanem az akkori tragikus eseményekkel a fiatal generációkat is meg kell ismertetni. "Nem szabad megengedni, hogy az akkori tragikus eseményeket belepje a feledés pora. A fiatalok személyesen nem érték át ezt az időszakot, ezért a szülők és az iskola kötelessége, hogy megismertessék velük" - jelentette ki Klaus vasárnap a dél-morvaországi Brünnben, ahol megnyitott egy 1968-cal foglalkozó kiállítást. "Az 1968-as események bizonyítékai annak, hogy a kommunista rendszer lényegében megreformálhatatlan" - szögezte le Klaus.

A magyar parlament 1989 őszén ítélte el nyilvánosan a csehszlovákiai bevonulást, s kért bocsánatot a magyar hadsereg részvételéért Csehszlovákia lakosságától. Később a többi résztvevő ország is hivatalosan elhatárolódott a megszállástól. A Varsói Szerződés tagállamai közül egyedül az akkor Nicolae Ceausescu vezette Románia volt az, amely nem vett részt Csehszlovákia megszállásában, s azonnal nyíltan elítélte azt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek