Tiltott a Google a kommunista Kínában
Kína letiltotta a hozzáférést a népszerű amerikai Google internetes keresőprogramhoz, és a médiafelügyelet szigorítását szorgalmazza a novemberi kommunista pártkongresszus előtt.
Dátum: 2002-09-04 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:05.634160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kínai internetes szolgáltatókon keresztül kedden nem lehetett letölteni a Google keresőprogramot, a rendszer visszajelzése szerint az nem volt megtalálható. A felhasználók és a kínai internetet felügyelő műszaki tanácsadók szerint a honlaphoz való hozzáférést több napra letiltották.
A kaliforniai székhelyű Mountain View tartalomszolgáltató szóvivője az AP hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy felhasználók jelezték nekik a hibát, és már felvették a kapcsolatot a kínai hatóságokkal. Arról, hogy mikor lehet újra használni a Kínában kiemelkedően népszerű Google-t, nem szólt.
Csiang Cö-min államfő a novemberi párkongresszusra készülve kijelentette, hogy egészséges légkört kíván teremteni, így a politikailag kényes témákat a kínai hatóságok szigorúbban ellenőrzik. Az elnök nevének beírására a Google 156 ezer oldalt talál, köztük a betiltott Falunkung vallási mozgalomét is, amely azzal vádolja a kormányfőt, hogy megölette több hívét. A hatóságok minden olyan kapcsolatot letiltanak, amely elvezethet akár a mozgalom, akár emberjogi szervezetek és külföldi híroldalak címéhez.
A New York-i Human Rights Watch emberjogi szervezet szóvivője elmondta, hogy Kína elsősorban gazdasági célokra és a kommunista kormány nézeteinek terjesztésére használja a világhálót. A szólásszabadság azonban korlátokba ütközik: a csevegőoldalakat és a személyes e-maileket a rendőrség figyeli, és jogában áll törölni minden nemkívánatosnak ítélt tartalmat. A leleményes felhasználók azonban mindig megtalálják azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül kikerülhetik a szigorú ellenőrzést.
MTI - fidesz.hu