Malév-privatizáció, avagy a szocialisták szárnyakat adnának vágyaiknak
A Fidesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi, melyen a Nemzetbiztonsági Hivatalnak a Malév-privatizáció kapcsán készített kockázatelemzését kívánná megismerni. Fény derülne arra is, hogyan fordulhat elő, hogy az ÁPV Rt. egy ilyen szánalmas, az állam számára kifejezetten hátrányos eljárásban egy eléggé kínos ajánlatról komolyan tárgyaljon, vagy egyáltalán szóba álljon egy jogerősen elítélt személlyel, akit a sajtóhírek szerint egy miniszter, Veres János támogat - hangzott el Wintermantel Zsolt és Demeter Ervin hétfői sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2005-08-22 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:50.861179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wintermantel Zsolt hosszan sorolta a szánalmas privatizáció ellen szóló érveket: alacsony vételárért adná el az ÁPV Rt. a Malévot, amelyről bebizonyosodott, hogy NATO-kötlezettségek teljesítésében is részt vesz. Az ismertté vált pályázati anyagok szerint nem adnak kellő garanciát a vevők a felvett hitelek visszafizetésére sem. Egy 100 százalékban állami tulajdonú céget kívánnak alapítani, így a visszafizetési kockázat továbbra is az állam nyakán marad, miközben az új befektető semmiféle kockázatot nem vállal a hitel visszafizetése kapcsán. 700 fő elbocsáthatóvá válik, valamint a hitel átvállalására A Malév nevét és nemzeti légitársasági státuszát legfeljebb öt évig kívánja megtartani a befektető - ez mindenképpen hátrányos az ország számára.
És ne feledkezzünk meg arról, hogy a jelenlegi ajánlattevő mindösszesen egy húszmillió forint törzstőkéjű vállalkozás, amiből még csak tízmillió forintot fizettek be. Három magánszemély által alakított cég, tehát az sem igaz, hogy itt egy orosz szakmai befektető áll a háttérben - maga a KrasAir, amit emlegetni szoktak, nem vállalta névleg és tulajdonrésszel a Malév privatizációjában részt vevő cég alapítását. Ezek az információk már önmagukban elegendőek lettek volna arra, hogy az ÁPV Rt. leállítsa a Malév privatizációját. De úgy tűnik, valamilyen okok miatt ők ezt még nem tették meg. A Fidesz kezdeményezésére az ÁPV Rt. felügyelő-bizottsága augusztus 28-án rendkívüli ülést hívott össze. Ám előtte, 25-én az ÁPV Rt. igazgatótanácsa is ülésezni fog. Az utolsó pillanatban tehát még meg lehetne akadályozni ezt a szánalmas privatizációt.
Megtudtuk még azt is, hogy az AirBridge három alapítója közül az egyik Kiss Kálmán, a határőrség egykori parancsnoka, ő 45,5 százalékos részesedéssel bír a cégben, és egyben ügyvezető igazgatója is. Kiss Kálmánt a Legfelsőbb Bíróság közfeladatai ellátásával összefüggésben, hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekményének elkövetése miatt jogerősen elítélte. Ezt követően rangjától megfosztották, megbízatását visszavonták. Tehát a pályázók közt egy jogerősen elítélt személy is áll.
- Hogyan fordulhat elő, hogy az ÁPV Rt. egy ilyen szánalmas, az állam számára kifejezetten hátrányos eljárásban egy eléggé kínos ajánlatról komolyan tárgyaljon, vagy egyáltalán szóba álljon egy jogerősen elítélt személlyel? - tette fel a kérdést a képviselő.Ez a privatizáció rossz a Malévnek, az államnak, a köztársaság polgárainak - ha mindenkinek rossz, kinek áll az érdekében? Csak a szocialisták kampányolnak emellett minden áron. Föltehetjük a kérdést: igaz-e, hogy a szocialisták megígérték a tulajdonosnak ezt az üzletet?
Demeter Ervin: a kérdéseket tisztázni kell
Ezzel kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Hivatal kockázatelemzése tudna választ adni. Erről Demeter Ervin telefonon nyilatkozott a sajtótájékoztató résztvevőinek, és elmondta:
Ha jól működik az intézményrendszer, akkor meg tud védeni bennünket egy ilyen esettől. A sajtóhírek szerint a kockázati elemzés elkészült, de tartalma ismeretlen, mivel minősített anyag. A Fidesz azt kéri, hogy az ügy súlya miatt a parlament illetékes bizottsága üljön össze és ismerje meg a vizsgálat eredményét. Úgy tűnik, hogy sok a kockázat, hiszen egy nagyon szerény vételárért 10 milliárd forintos, kivehető haszonra lehet szert tenni. És arról is tudunk, hogy az egyik miniszter neve szóba került, aki "kvázi elvtelenül lobbizik" a vevő mellett. Ezeket a kérdéseket kell tisztázni a Parlament nemzetbiztonsági bizottságában.
Amennyiben igazak azok az állítások, amelyek a sajtóban váltak közismertté, akkor az érintett minisztert, Veres Jánost is meg kell hívni a bizottság ülésére, hogy tisztázzuk az eladóval, vevővel való viszonyát.
fideszfrakcio.hu