Tervezés szocialista módra: mindig csak majd..
Amikor a szocialistáknak nincs ötletük sem, hogy mit kellene csinálni, akkor hosszú távú programokat fogalmaznak meg - mondta Arnóth Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek.
Dátum: 2005-08-22 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:54.274867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a Fidesz minden olyan dologban részt vesz, ami nem látszattevékenység, ugyanakkor nincsenek konkrét információik, hogy pontosan miről is kellene egyeztetni.
"Egy olyan tangóra való felhívást kaptunk, amikor se a zene, se a lépések nincsenek megtanítva nekünk" - jellemezte a helyzetet a politikus, aki mint mondta, érdeklődéssel várja, hogy a mi is a dokumentum tartalma.
Géczi József Alajos MSZP-s országgyűlési képviselő ezt megelőzően bejelentette, hogy az MSZP támogatja a Glatz Ferenc irányításával elkészült "Összefogás a vidékért" című anyagban foglaltakat, s megvitatását ajánlja a Fidesznek és a civil szervezeteknek is - mondta hétfői sajtótájékoztatóján
MTI - fideszfrakcio.hu