Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bubik Istvánnak ítélték az Ivánka Csaba-díjat

Bubik Istvánnak ítélték az Ivánka Csaba-díjat; az elismerést a közúti balesetben tavaly novemberben elhunyt színész édesanyja vette át hétfőn, az Új Színház évadnyitó társulati ülésén - közölte a teátrum az MTI-vel.


Dátum: 2005-08-22 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:55.183333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ivánka Csaba (1948-1996) az akkori Nemzeti Színház fiatalon elhunyt, Jászai Mari- és Tamási Áron-díjjal kitüntetett színész-rendezője volt.

A pályatársaiból alakult kuratórium 2004. december elején, még Bubik István halála előtt ítélte oda a mostani díjat, amelyet eddig Szakácsi Sándor, Csernus Mariann, Mihályfi Balázs és Fekete Mari kapott meg.

Az Ivánka Csaba emlékére alapított elismerést - Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását - a Pesti Magyar Színház (a volt Nemzeti Színház) művészei, illetve elsősorban olyan színházak művészei nyerhetik el, ahol Ivánka Csaba társulati tag volt, vagy színpadi művét előadták.

Az Új Színház hat bemutatót tervez a hamarosan kezdődő évadra; az első premier Péterfy Gergely A vadászgörény című műve lesz szeptember 23-án a stúdiószínpadon. Az előadást vendégként Bezerédi Zoltán rendezi, a főbb szerepeket Galkó Balázs, Kovács Vera, Erdős Éva, Csépai Eszter, Növényi Norbert, Szabó Győző alakítja.

A nagyszínpadon október 1-jén mutatják be Line Knutzon dán író Közeleg az idő című abszurd komédiáját Vidnyánszky Attila rendezésében. A hippi-generáció gyermekeit bemutató előadás főbb szerepeiben Györgyi Annát, Rudolf Pétert és Gáspár Sándort láthatja a közönség.

A tervezett nagyszínpadi premierek között szerepel Gozzi: Turandot című műve Forgács Péter rendezésében november 5-én, és Strindberg Haláltánc című darabja, amelyet Vidnyánszky Attila állít színpadra, 2006. február 4-én vagy március 18-án. Shakespeare: Rómeó és Júlia című művét Alföldi Róbert rendezi, az előbemutatót 2006. május 20-ára tervezik. A stúdiószínpadon a tervek szerint jövő év január 13-án mutatják be Angelis: Színésznők című darabját Lévay Adina rendezésében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek